Csak 90 perc az élet!


2017. június 20. 18:45 - Mészi

Dunakiliti két napos torna 2017

Újabb szintlépés

A magyar amatőr női foci egyik nagy seregszemléje minden évben a Dunakiliti két napos torna. Egyedülálló a maga nemében hiszen 20 csapatos, kétnapos kispályás torna talán nincs máshol az országban. (Ha mégis, úgy annak szervezői valamit nagyon rosszul csinálnak, hogy nem tudunk róla). Az ország minden szegletéből érkeznek ide csapatok, míg sok olyan gárda is akad, amelyek erre az eseményre állnak össze amolyan kirakatcsapattá! Mindig erős mezőny jön össze, így a győzelemnek valódi presztízs értéke van! A Hiúzok most vettek részt rajta harmadszor. 

2015-ben, első alkalommal a 10. helyen végeztünk. 2016-ban két csapattal is indultunk, a jobbik eredményünk a 7. hely lett. Idén a célunk az volt, hogy tovább javítsunk, és bekerüljünk az első hatba!

Most is, mint mindig péntek este utaztunk le, hogy kellőképpen tudjunk akklimatizálódni a megmérettetésre. Ellentétben 2016-tal most a pálya mellett sátoroztunk. Tudtuk, hogy a pihenés ezúttal sem lesz garantálva, ugyanakkor a közelség, és a csapat együtt tartása most fontosabb szempont volt. Tavaly a nagy létszám és a kemping távolsága miatt ez a cél csak részben teljesült.

img_20170616_200636.jpg

Szombat reggel 10-kor megkezdtük első mérkőzésünket a Komárom ellen! A Budapesti ¾ pályás bajnokság bronzérmese, a tavalyi kiliti torna ezüstérmese, nem ígérkezett könnyű ellenfélnek. Eddig még mindig kikaptunk tőlük, mind ¾ pályán, mind kispályán. Most azonban a mérkőzés első pillanatától kezdve élesek voltunk! Remekül sikerült felpörögni a meccsre, és mindenki alig várta, hogy elkezdődjön a torna. Szép és látványos játékkal sikerült előrukkolni, ami termelte a helyzetteket. Ebből sajnos csak egyet sikerült értékesíteni. A nálunk papíron erősebb csapatot sikerült megszorongatni és bár hiába érdemeltünk volna győzelmet, egy kontrából jött egy válasz. Búslakodtunk az 1:1 után, hiszen nekünk állt a zászló, de ez ellen a csapat ellen eddig még a döntetlen sem jött össze, így megtaláltuk a pozitívumokat is a találkozó után.

Második összecsapásunk a MITEx gárdája ellen következett. Tavaly is összekerültünk a mosonmagyaróvári lányokkal, akkor döntetlen lett, és sajnos most is (tavaly előtt büntetőkkel sikerült megverni őket)… Itt már egyértelműen mi képviseltünk nagyobb játékerőt, és a vezető gól után talán páran el is hitték, hogy megvan a meccs. Sajnos egy szép egyéni akció után egy bődületesen eltalált távoli lövéssel egyenlíteni tudtak. Az első meccs után ez már egyértelműen csalódás volt.

Harmadik találkozónk a Kalafa nb2-es futsal csapata ellen vezetett. Tudtuk, hogy ez lesz az egyik legnehezebb meccsünk, mivel osztálykülönbség van a két gárda között. A mérkőzésen ebből szerencsére semmi nem látszott. Nagyon keményen próbáltunk játszani, amihez a futsalos lányok kevéssé lehettek hozzászokva, mert igen vékony volt a cérnájuk, amely hamar elszakadt. Egy szép kombináció után ők szerezték meg a vezetést, amire sajnos nem tudtunk válaszolni, így elszenvedtük első vereségünket a tornán.

Negyedik mérkőzésünk a csoportban az ÉCS, Győr-Moson-Sopron megyei kispályás csapata ellen következett. Végig dominálva, sok helyzetet kidolgozva végül magabiztosan 2:0-ra hoztuk a találkozót, amely számunkra élet-halál kérdés volt, mert ezen múlt a felsőházba jutásunk.

Végül 5 ponttal a csoportunk 3. helyén jutottunk tovább a felsőházba ahova sajnos csak egy pontot vittünk magunkkal a lebonyolításnak köszönhetően!

A hat csapatos felsőház erős alaklulatokat tartogatott nekünk. Komárom 1 pontot, míg a Kalafa 6 pontot vitt tovább, akikkel már nem játszottunk, de mellettük a Győrszentiván csapata 6 ponttal, a Bakonynána csapata 3 ponttal és a Fiktív KFC csapata 0 ponttal csatlakozott.

Itt kellett csak igazán nagyot dobbantani, hiszen az első 6-ba kerüléshez több előttünk álló csapatot is meg kellett, hogy előzzünk. A szombat délutánunk még jobbra sikeredett, mert nagyon akartuk a győzelmeket!

Első áldozat a Győrszentiván csapata, akik a megyei kispályás bajnokság második helyezettjei, tavalyi bajnokai. 2015-ben már találkoztunk velük akkor 2:1-re ők nyertek, így volt miért visszavágni. Erős ellenfél ide-vagy oda, a műfüves pályán látványos és szép akciókkal és helyzetekkel tettük élvezetessé a meccset a nézőknek is, és 2:0-s magabiztos győzelmet arattunk.

Következett a Bakonynána elleni találkozó, akikkel úgyszintén találkoztunk már 2015-ben. Akkor 1:0-ra ők nyertek. Sajnos most sem jött ki jól a lépés. A nap végére már fáradtak voltunk és hiába igyekeztem rotálni a csapatot, itt most sajnos az első félidőn játszott, hogy elérkezett a holtpont. Itt ellenfelünk játszott jobban. Második játékrészben sokat cseréltem, és itt már partiban voltunk, helyzeteket is sikerült kialakítani, de sajnos maradt a 0:0. Itt ellenfelünk játszott jobban a mérkőzés egész képe alapján. A döntetlen sajnos nagyon kevés pontot hoz, így féltünk, hogy ez a helyezésünkbe kerülhet.

Szerencsére a többi mérkőzés eredménye úgy alakult, hogy nagyon is sok értelme volt lejátszani másnap a felsőházi utolsó mérkőzést! Nem sikerült azonban sérülés nélkül megúszni a tornát… Egy ártatlan helyzet után két saját játékosunk találkozott, ami után S.Csilla már nem tudott saját lábon lejönni, és kórházba is kellett szállítani Mosonmagyaróvárra, és este a részleges bokaszalag szakadás diagnózisával tért vissza.

Az este jutott idő a csapatépítésre is, és pihenésre is kinek kevesebb, kinek több. Az idő pénteken és szombaton sem kedvezett igazán, hűvös, felhős, szeles napok voltak, amik persze a futballt segítették, de az esti szórakozást kevésbé. Persze számomra inkább ez a felállás tetszett, mint a fordítottja.

Másnap reggel magabiztosan, elszántan vágtunk neki az utolsó felsőházi csoportmeccsünknek, ahol a Fíktív KFC várt ránk először. Ellenfelünk nagyon álmosan kezdte a találkozót, mígnem ezt ki is használtuk, egy gyorsan elvégzett szöglet után Ancsi maradt üresen kapu előtt és nem hibázott. A bekapott gól láthatóan nagyon felpaprikázta ellenfelünket, és sikerült is nekik felébredni, egyre másra vezették a veszélyes támadásokat, de remekül védekeztünk, és a második játékrészben egy pazar összjáték után meg is pecsételtük a meccset, amivel 2:0 lett a végeredmény. Tavaly éppen ellenük játszottuk a helyosztót, ami után a 7. helyet sikerült megszerezni, a vereség után, így sikerült egy kicsit nekik is visszavágni.

Így nagy meglepetésre a felsőházi csoport harmadik helyére sikerült felkúsznunk a Kalafa és a Komárom mögé, és két gárdát is megelőztünk, akik több pontot hoztak magukkal, mint mi!

Jöhettek a helyosztó mérkőzések az 5-8. helyekért. Elsőként a Légiósok csapatával kellett megmérkőznünk! Láttuk őket előző nap és tudtuk rutinos, erős gárdával kell szembenéznünk, de azt is tudtuk, hogy az előző két éjszakát nem a mérkőzésekre való felkészüléssel töltötték. Ez ki is jött a pályán. Fáradtak, enerváltak voltak, roppant kevés harci kedvvel, ugyanakkor életveszélyes lett volna lebecsülni őket. Végig uraltuk a mérkőzést és a vezetést is sikerült megszerezni, azonban egy nagy hiba folytán egyenlítettek. Oldalról bedobás következett, ami kapusunk feje felett a kapuba köthetett volna ki, ami után mi jöhettünk volna kirúgással, mert nem ért bele senki, de az utolsó pillanatban mégis újheggyel beleért kapusunk, ezzel 1:1 lett és büntetők következtek. Roppant pech, mert végig mi voltunk jobbak a mérkőzésen, de az orosz rulettnek kellett döntenie. A pénzfeldobást nem mi nyertük így ők kezdték a rúgást! Első rúgójuk magabiztosan értékesítette, nálunk Dóri jött, aki szintén. Második rúgójuk azonban hibázott, nálunk Tami következett, aki sajnos szintén hibázott. Az utolsó körben a harmadik rúgójuk újra elvétette, így a döntő rúgást Ancsi értékesíthette, és meg is tette! Büntetőkkel 2:1 nekünk!

Ezzel eldőlt, hogy az utolsó helyosztó eredményétől függetlenül már benne vagyunk az első 6-ban!

Az utolsó találkozón a Baki Fc csapatával játszottunk, akik tavaly harmadik helyen végeztek a tornán, és szintén egy erős gárdáról beszélhetünk. Itt ki is jött már a tudás különbség, bár nem játszottunk alárendelt szerepet érezhető volt némi fölény. Több játékosunk már elfáradt, de szerencsére a bő keret miatt tovább tudtam rotálni, így maradt még tartalékunk, és remekül védekeztünk! Bár nehéz volt, a végén maradt a 0:0-s állás, így itt is a büntetők döntöttek. Nálunk ugyanaz a három ember állt oda és becsületére legyen mondva, hogy Tami első körben kihagyta a büntetőjét, amiért nagyon odavolt, de meg tudta magát acélozni, és oda mert állni újra rúgni! Most mi nyertük a pénzfeldobást, és kezdődhetett minden elölről. Dóri berúgta, válaszként ellenfelünk is. Jött Tami aki ezúttal nem hibázott, pechünkre az ellenfél sem. Újra a harmadik kör dönthetett! Ancsi berúgta, majd ellenfelünk harmadik rúgója nem bírta a nyomást. Középre lőtte és Sziszi védett! Ezzel 3:2, és az 5. hely a miénk!

Nagyon nagy ünneplés vette kezdetét, mert a kitűzött célt sikerült teljesíteni és végig remek játékkal, látványos szép akciókkal, kombinációkkal, és magabiztos védekezéssel értük el ezt az eredményt, kitűnő kapusteljesítménnyel! Mindössze egy vereség született a későbbi győztes Kalafa ellen! Továbbá gratulálni kell a szombat esti hetes rúgó versenyen részt vett Dórinak és Taminak akik bejutottak az első három rúgó közé, de sajnos egy Kalafás lány nyert végül, azonban a dobogón két Hiúz is ott volt!

Nagyon büszke vagyok a lányokra, mert végig szervezett és szép játékkal hozták le ezt a 9 meccset (csak 4 kapott góllal), a kitűzött célokat figyelembe véve és elérve, emellett jutott idő a szórakozásra is. Nagy büszkeség, hogy az idei u18-as korosztályunk három meghatározó tagja is kivette a részét a csapat sikeréből, és két új játékos is velünk volt, akik ebben a hónapban érkeztek! Ez így mind együtt nagyon értékessé teszi ezt az eredményt, és a sikert csak tovább emeli, hogy több nálunk papíron erősebb gárdát is sikerült magunk mögé utasítanunk, ráadásul remek játékkal. A tavalyi tornán mutatott játék képéhez képest látványos fejlődésen mentünk keresztül, és számomra ez az, ami igazán nagy örömet okoz.

img_20170618_095347.jpg

A keret: Banka Ottília, Gál Anna, Horváth Dóra, Kalácska Szilvia, Lóczi Dorottya, Simon Csilla, Sütő Eszter, Tóth Tamara, Töreky Dorottya, Vasadi Anna, Zágonyi Csilla.

A végeredmény:

1. Kalafa
2. Kópháza
3. TASKE
4. Fortuna
5. Hiúzok
6. Baki Fc
7. Győrszentiván
8. Légiósok
9. Fiktív KFC
10. Bakonynána
11. NapkELTE
12. NSLE Újszentiván
13. MITEx
14. Dunakiliti
15. Fighters Club
16. Supergirls
17. Écs
18. ELTErelők
19. Ikrényi Fekete Démonok
20. LuK Savaria

U.i: Igazán jó érzés volt, hogy a tornán Fighters Club néven zömében korábbi játékosaink által alkotott gárda is részt vett, akik a csapatunk hangulatát biztosan csak emelték, így nagy köszönet nekik a támogatásért és a szurkolásért!

fighters_club.jpg

 

Szólj hozzá!
2017. január 23. 15:00 - Mészi

BLSZ női teremtorna 2017

Újabb szintlépés

Az elmúlt hétvégén Budafokon az évente megrendezésre kerülő BLSZ női teremtornán vettünk részt. Csapatunk újabb szintet lépett, hiszen tavaly nem sikerült a csoportból továbbjutni, most azonban igen, és a felsőházban nagyon szoros és izgalmas mérkőzéseket tudtunk játszani, amely végül a 6. helyre volt elég!

Első nap

Szombaton a csoportmeccsekkel kezdődött a torna, ahol 11 csapat két csoportban mérte össze erejét, és az első 4-4 került be a másnapi egyenes kieséses szakaszba. Mi az "A" jelű csoportba kerültünk, ahol négy másik gárdával kellett megküzdeni a továbbjutásért. Első összecsapásunk a Kelen SC csapata ellen kezdődött. Déja vu érzésem volt, hiszem tavaly ugyanitt, a legelső meccsen szintén velük találkoztunk, és akkor az álmos kezdésnek egy vereség lett a vége, ahol számos helyzetünk mellett másképpen is alakulhatott volna az a meccs. A Mostani felkészültebben ért minket, azonban a győzelem elmaradt, a végeredmény 3:3 lett. Sajnos az ellenfél góljait a kapu előtti tehetetlenkedésünk hozta össze, így futnunk kellett az eredmény után, amelyet végül sikerült egalizálni, de a játék képe alapján talán mi álltunk közelebb a győzelemhez, így rossz szájízzel vonultunk le a pályáról. Góljainkat Horváth Dóri, Tóth Kriszti és Zágonyi Csilla szerezték.

Második összecsapásunk a Kormányőr gárdája ellen következett, ahol mindenképpen győznünk kellett, hogy egy nagy lépést tegyünk a továbbjutás felé. A mérkőzés nagy részében egyenlő felek küzdelme zajlott, de mivel a Kormányőr két meccset játszott egymás után így a végére előjött a fáradság, és egyre jobban föléjük tudtunk kerekedni, de a helyzetek kimaradtak. Végül a szó szoros értelmében az utolsó pillanatban sikerült a döntő gólt berúgnia Tóth Krisztinek. A középkezdésre már nem volt idő. Első gólunkat Tomasovszky Anna jegyezte.

Ezzel meg nem volt biztos a továbbjutás, de igen közel kerültünk hozzá. Ezek után két sima vereséget szenvedtünk, előbbi meccsen a Metis első csapata ellen 3:0-ra míg utóbbin a Komárom gárdája ellen maradtunk alul 4:0 arányban. A másik csapatok találkozói számunkra kedvezően alakultak, így a csoport negyedik helyén mentünk tovább négy ponttal. A torna előtt a minimális cél a továbbjutás volt amit sikerült teljesíteni.

img_20170121_121839.jpg

Második nap

A másik csoport meccseinek alakulása a Metis II. gárdáját sodorta az utunkba az egyenes kiesés szakasz első találkozóján. A mérkőzésen végig jól és élesen játszottunk. Nagyon izgalmas, pörgős meccs volt, rengeteg helyzettel. Sajnos a Metis egy nagyon okos góllal vezetést szerzett. Egy kapura tartó labdát a kapunak háttal álló támadó csak finoman megpöccintett és a hirtelen irányt váltó labdát már a kapusunk nem tudta lereagálni. Ezek után nagyobb fordulatszámra kapcsoltunk, de nem sikerült a helyzeteinket gólra váltani, így ez maradt a végeredmény. Nagyon bosszantó volt, és csalódottan jöttünk le, hiszen éreztük, hogy ez meg lehetett volna egy jóval erősebb gárda ellen.

A vereségünkkel az 5-8. hely közötti helyosztók ágára kerültünk, ahol első párharcunk a BVSC csapat ellen következett. A találkozót remekül kezdtünk, uralni tudtuk a játékot, sok helyzetünk volt. Türelmesen dolgoztuk ki a helyzeteket, amelyek szépen lassan gólokká értek. Horváth Dóri, Tomasovszky Anna és Tóth Kriszti góljaira csak eggyel tudott az ellenfél válaszolni, így ezt a találkozót magabiztosan húztuk be.

A 5. helyért vívott csatában a Kelen SC-vel kerültünk ismét szembe akikkel tegnap már játszottunk. A cél egyértelműen a győzelem volt, nem akartuk a tegnapi nap döntetlenjét megismételni, ekkor ugyanis orosz rulett következett volna a büntetőkkel.  Az összecsapás hasonlón alakult mint tegnap, két hasonló erősségű gárda ki-ki meccse. Szerencsére nem adtuk meg azt a luxust ellenfelünknek mint előző nap, így sokkal jobban védekeztünk. A mérkőzés vége felé azonban az ellenfél egyik játékosa egy remek egyéni megmozdulás után szépen fordult le a védőnkről, majd a kapus mellett higgadtan húzta el a labdát, és az üres kapuba gurított. Hiába volt sok helyzetünk, nem tudtunk rá válaszolni. Olyan tiszta gólhelyzeteket is kihagytunk, amiket nem lehet büntetlenül.

A találkozó után nagyon csalódottak voltunk, hiszen győzelmet vártunk, és meg is tettünk érte mindent, de egy hiba elég volt az ellenfélnek. Az eredmény hirdetésre már azonban jobb kedvel álltunk fel, hiszen sikerült erősebb csapatokat is megelőzni, és a torna előtti kitűzött célunkat sikerült elérnünk! A serleget és az oklevelet Kiss László a Vasas korábbi válogatott labdarúgója adta át, a BLSZ szakmai bizottságának elnökeként.

img_20170122_132642_1.jpg

Sajnálatos módon a szombati napon egyik játékosunk súlyos sérülést szenvedett. Térdszalag-szakadás miatt egy hosszabb pihenőre kell vonuljon Bujdosó Flóra. Kitartást és mielőbbi felépülést kívánunk neki!

Keret: Arleitner Flóra, Bányai Cseperke, Bujdosó Flóra, Horváth Dóra, Kalácska Szilvia, Kovács Borbála, Lóczi Dorottya, Metykó Vivien, Németi Szilvia, Tomasovszky Anna, Tóth Krisztina, Zágonyi Csilla

Gólok: Tóth Krisztina (3), Horváth Dóra (2), Tomasovszky Anna (2), Zágonyi Csilla

Szólj hozzá!
2016. február 08. 22:39 - Mészi

Ercsi kupa

A szezonban már harmadszor

Február hetedikén már harmadszor jártunk Ercsiben kupán, ahova nagyon szívesen megyünk, mert a téli időszakban erős ellenfelek jönnek össze ezeken a tornákon, így jó felkészüléssel szolgál, és jó értékmérő is egyben.

A megszokottól eltérően nem érkeztünk meg olyan nagy létszámban (8), ráadásul egyik játékosunk eleve sérülten jött, nem is igazán tudott hozzátenni azon az egy meccsen amelyiken pályára lépett.

dsc_0026.JPG

Első találkozónkon a Baracs SE ellen léptünk pályára, akikkel korábban az edzőtáborunkban már 3/4 pályán egy jó kis 1:1-s döntetlent sikerült játszani. Tudtuk, hogy ennél ők sokkal erősebbek, azonban az meglepett, hogy gyakorlatilag esélyünk sem volt ellenük. Olyan sebességkülönbség volt fizikailag és fejben is, hogy nem tudtunk a meccsbe beleszólni és csak jöttek a gólok. Hozzátehetjük, hogy ahogy már-már szinte lenni szokott az első meccsbe belealudtunk, de egy tornán ez mindig sokba kerülhet. A Baracs egy erős csapat, de most a saját bőrünkön tapasztalhattuk, hogy mekkora a különbség köztünk, és a tavalyi Fejér megyei kupagyőztes között! A vége 0:5, nem ide...

A második összecsapáson az Újpest U17-es csapatával mérkőztünk. Hát ez sem ígérkezett könnyűnek és nagyon sokáig egál is volt, de a végén egy kapusbakinak köszönhetően sikerült a győzelmet megszerezni. A találkozó végig kiegyenlített volt. Mentségükre legyen mondva egy mezőnyjátékos állt a kapuban.

dsc_0046.JPG

Utolsó meccsünk a Vác-Deákvár ellen volt. Tudtuk, hogy jó kis csapat, a Pest megyei 3/4-ed pályás bajnokságban második helyen állnak, bizonyára nem véletlenül. Legalább egy pont kellett volna nekünk és akkor már biztosan továbbjutunk. Sajnos - nem tudom miért - teljesen leeresztettünk a végére és simán kikapunk 2:0-ra. Hajtottunk, de már semmi nem akar igazán összejönni.

Soha nem lehet tudni, hogy egy-egy gól mit eredményezhet. itt most azt, hogy akár ha kettővel kevesebb gólt kapunk a két vesztes meccsünkön akkor mi is továbbjuthattunk volna a körbeveréseknek köszönhetően. Sajnos mi húztuk a legrövidebbet ezért a helyosztókra már nem jutottunk tovább. Így a torna utolsó helyét szereztük meg.

A tornát amúgy a Baracs nyerte, a döntőben a Police csapatát intézték el simán 3:0-a, ami sokat elárul az erejükről, hiszen a Police is igen erős csapat.

Fotók: Kováts Veronika

Szólj hozzá!
2016. január 18. 19:15 - boldizsarmarci

BLSZ Női Teremtorna 2016

Az elszalasztott lehetőség...

Komoly megmérettetés várt csapatunkra 2016 január 16-án, ugyanis a hagyományos téli BLSZ női teremtornán volt jelenésünk a Budafok Promontor utcai csarnokában. Csapatunk történetében első ízben indultunk ezen a rangos tornán, amely minden évben felvonultatja a budapesti amatőr női labdarúgás krémjét, így bátran kijelenthetjük, hogy újabb mérföldkőhöz érkeztünk. Azzal a nem titkolt szándékkal vágtunk neki a hétvégének, hogy meglepetést okozunk ellenfeleinknek, és bebizonyítjuk, ha a legjobbunkat hozzuk, fel tudjuk venni a versenyt a mezőny bármelyik tagjával! Nos, ez sajnos nem igazán sikerült, viszont ha összességében nézzük az eseményeket és az eredményeket, nem nevezhető egyértelműen csalódásnak, inkább hiányérzetünk van. Ha az egész tornát két szóval kellene leírni, azt mondhatnánk: elszalasztott lehetőség!

blsz_1.JPG

Tovább
Szólj hozzá!
2016. január 11. 11:26 - boldizsarmarci

Újévi Női Teremlabdarúgó Torna 2016, Ercsi

Január második vasárnapján újévi kupára voltunk hivatalosak az Ercsi Sportcsarnokba. Mind a helyszín, mind szimpatikus házigazdáink jó ismerősként köszöntek vissza csapatunk számára. Az eredmények ezúttal korántsem jöttek úgy, ahogy a korábbi itteni fellépésünkön, viszont újra tanúbizonyságát vehettük annak, hogy a miénk az egyik legkitartóbb, legelszántabb csapat a mezőnyben!

Tovább
Szólj hozzá!
2015. november 23. 21:36 - boldizsarmarci

Szüreti Női Teremlabdarúgó Torna 2015, Ercsi

Újabb érem a vitrinben!

Csapatunk 2015 november 22-én Szüreti Kupára volt hivatalos Ercsiben. Háromnegyed-pályás ellenfelünkkel már a budapesti bajnokságban is kiváló meccseket játszottunk, szimpatikus csapatnak ismertük meg őket, így örömmel tettünk eleget a meghívásnak. Ráadásul jó erőfelmérőnek ígérkezett a torna, hiszen bajnoki riválisaink közül a házigazdák mellett a Komárom és a Kelen is ott volt a mezőnyben. Végül veretlenül, kapott gól nélkül, csupán rosszabb gólkülönbséggel végeztünk az ötcsapatos torna második helyén – soha rosszabbat!

1_1.JPG

Tovább
Címkék: Kupák tornák
Szólj hozzá!
2015. szeptember 13. 14:09 - Mészi

Szentmiklósi kupa

Az idei szezon első kupagyőzelme

Szeptember 12-én hivatalosak voltunk Kunszentmiklósra, ahol minden évben a városi napokkal egybekötve tartanak egy női kis pályás foci kupát is.A házigazda mellett a Nagykőrös csapata volt meghíva rajtunk kívül. Ebben a felállásban korábban, már összecsaptunk szintén itt a tavasszal, ahol a második helyet sikerült megszereznünk. Most nyerni szerettünk volna, mert bár a nyáron egy felkészülési mérkőzésen sikerült győznünk 3:1-e, még élt bennünk a korábbi kupán elszenvedett súlyos 8:0-s vereség is. Első mérkőzésünk rögtön a házigazdák ellen következett, ahol is sok hazai szurkoló is összegyűlt, aminek én nagyon örültem, mert szeretem, ha a lányok hozzászoknak az ilyesmihez. Nagy küzdelem volt a pályán, de ebből nekünk sikerült jól kijönnünk. A végeredmény 2:0 lett, amivel sikerült nagy lépést tennünk a kupagyőzelem felé. Második mérkőzésünkön a Nagykőrös csapata előzetesen könnyebbnek ígérkezett, azonban a 0:0-s eredmény jelzi, még sem így lett. Nagyon szívósan védekeztek, nem sikerült föléjük kerülni, ezzel pedig izgalmassá tettük a harmadik mérkőzést is. Itt a házigazdák várták a mérkőzést pihentebb állapotban. Hazai siker és döntetlen esetén mi örülhettünk, míg ha a Nagykőrös három vagy nagyobb gólos különbséggel nyer akkor övék lett volna a kupa. A Kék-fehérek csere híján igen elfáradtak, így a szentmiklósiak könnyedén verték őket, ami persze számunkra megfelelő eredmény volt, így mi lettünk a  torna első helyezettje! Külön öröm volt, hogy Móczik Alexandra lett a torna legjobb kapusa, így egy különdíjjal is gazdagabbak lettünk. Köszönjük szépen a meghívást és a játékot a többi csapatnak!

csoportkep.jpg

Címkék: Kupák tornák
Szólj hozzá!
2015. augusztus 30. 14:30 - Mészi

ELTE-BEAC futsal kupa

Meg van az első nemzetközi mérkőzésünk is!

Augusztus utolsó szombatján a hazai rendezésű már-már hagyományos ELTE-s futsal tornán vettünk részt a BEAC sporttelepen! Ugyan mi nem vagyunk futsal csapat, azonban én nagyon szeretem ezt a műfajt és egyben a nagy pályás labdarúgó képzésben is kiemelt szerepe kellene, hogy legyen ezért különösen szeretem az ilyen lehetőségeket megragadni. A mezőny nagyon erősre sikeredett! Két csoportban zajlottak a küzdelmek, a mi csoportunkban az nb2-es Veresgyháza, az nb1-es Tolna-MÖZS és a kassai Grizzlyk csapata került! A másik csoportban a FC St. Mihály, az nb1-es HTE és az idén nb2-ben induló hazai futsalos lányaink kaptak helyet! Mondanom sem kell ebből a névsorból is látszik, hogy igen nagy fába vágtuk a fejszénket, de mi szeretjük az ilyesmit!

11934951_525127674311230_2908040662953092712_n.jpg

Fotó: Nagy Ádám Zoltán

Az eredmények:

Hiúzok - VSK = 0:5

Hiúzok - Tolna-MÖZS = 0:6

Hiúzok - Grizzly Kosice = 0:4

Bár három verességgel és a torna utolsó helyével búcsúztunk a kupától, de én mégis elégedett vagyok. Egyedüli nem futsal csapatként, ráadásul új gárdaként olyan eredményeket értünk el, aminél sokkal nagyobb gólkülönbségű győzelmek akadnak még az nb1-es futsal bajnokságban is. Nem beszélve a tapasztalatbeli és képzettségbeli különbségekről (a tornán válogatottak sora vett részt). Nagyon jó tanulópénz minden ilyen esemény, ezért igazán megérte ezen részt venni, nem is beszélve a lelkes közönségről, ami szintén egy olyan tényező, amit jó ha szoknak a lányok.

Külön öröm, hogy a Kassa csapata ellen lejátszottuk életünk első nemzetközi mérkőzését is. Egy szép csapatzászlót is kaptunk tőlük! Köszönjük szépen!100_9946.JPG

(megjegyzés: A Grizzly Kosice csapatában egy lány volt, aki beszélt magyarul, azaz egy echte szlovák csapatról beszélünk, így csak emiatt jegyezzük ezt nemzetközi mérkőzésként).

Köszönjük a színvonalas rendezést, és gratulálunk a helyezett csapatoknak! Egy külön beszámolót olvashattok itt! Az alábbi pedig egy összefoglaló videó, amiben mi is sokat szerepelünk!

Szólj hozzá!
2015. augusztus 24. 15:08 - Mészi

Hali kupa

Belekóstoltunk a nagy pályába is

Augusztus végére meghívást kaptunk a Hali kupára, ami egy nagy pályás torna. Örömmel fogadtuk el az invitálást, hiszen nagyon jó felkészüléssel szolgált a bajnoki idény előtt. Nem először rendezik meg ezt a tornát, és a csapatok különösen szeretik ezt a kupát. Nagy szerencse, hogy most nekünk is lehetőségünk nyílt bekerülni a 8 csapat közé. Igaz mi 3/4 pályás bajnokságra készültünk, azonban örültem, hogy a lányok a nagy pályába is belekóstolhatnak. Igazán erős ellenfelek vártak ránk. Az "A" csoportban a rendező, hazai Újpesti Haladás mellett a tavalyi nagy pályás ezüstérmes III. kerület és a feltörekvő Kelen SC csapata szerepelt még. A másik csoportban a BLSZ nagy pályáról ismert Inter 04, Metis, Kormányőr SE és a Pest megyei 3/4 pályás Tatárszentgyörgy kvartettje kapott besorolást. Az esemény a csoporton belül körmérkőzések, majd a keresztbe játszott helyosztók rendjét követte, a meccsek 28 percesek voltak, normál nagy pályán.

18.jpg

Első mérkőzésünkön a Kelen SC csapatával csaptunk össze, akik igazán jó csapattá nőtték ki magukat az elmúlt két évben, így nem mi számítottunk a mérkőzés esélyesének, annál is inkább hiszen csapatunk történetének első nagy pályás mérkőzését vívtuk itt meg. dsc00863.JPG Ezen a találkozón - ahogyan a többin - sem vallottunk azonban szégyent, és helytálltunk, igaz a mérkőzés első részében nem igazán sikerült átlépni a félpályát, míg utána sem sokszor, de első meccsnek nem volt ez rossz. A végeredmény 2:0 a Kelen-nek.

A második összecsapásunk az előzetesen a csoport legerősebb csapatának kikiáltott III. kerület volt, amely nem mellesleg a torna címvédője is egyben. Itt szintén 2:0-a lett a végeredmény, de az elsőnél sokkal bátrabb és határozottabb játékkal. A vereség ellenére nagyon jónak mondanám ezt a meccset, úgy látszik kellett egy 28 perces mérkőzés elsőre, hogy belejöjjünk. Sajnos azt kell mondanom, hogy mint az később kiderült a óbudai csapatnak ez volt a hattyúdala, hiszen azóta visszaléptek a bajnokságtól, és úgy tűnik a csapat megszűnt! Az okokat nem tudom, de nagyon kár érte, egy igazán jó és erős csapat épült ott, biztosan sokkal szegényebb lesz a budapesti női foci nélkülük.

A harmadik mérkőzésünket a házigazda ellen vívtuk, itt már sikerült egy igazán izgalmas, kiélezett meccset játszani, ahol a hazaiak 1:0-a nyertek, de már teljesen partiban voltunk.dsc01400.JPG

Ezzel a csoport utolsó helyét szereztük meg, azaz a másik csoport utolsó helyezettjével mérkőztünk, aki az Inter 04 lett. Papíron mi voltunk a leggyengébbek a tornán, azonban szerettünk volna szépen búcsúzni. A lányok mindent beleadtak és meg is lett az eredménye, mert Borbély Bea két góljának köszönhetően 2:1-e megvertük ellenfelünket, és ezzel 7. lettünk a  tornán. A meccs vége izgalmasra sikeredett, mert eléggé magunkra húztuk az Inter csapatát, de sikerült megúszni kapott gól nélkül, és így nagy meglepetésre nem mi lettünk az utolsók!

Mint kezdő csapat számunkra az ilyen apró sikerek jelentik a fogódzót, hogy szépen lassan egyre feljebb lépjünk! Első nagy pályás meccseink voltak ezek, nálunk jóval tapasztaltabb, jobb csapatok ellen, így csak azt tudom mondani, hogy remekül éreztünk magunkat, és sok tapasztalattal lettünk gazdagabbak. Köszönjük, hogy részt vehettünk! Jövőre reméljük ismét lesz rá lehetőségünk!

2.jpg

Fotók: Hamkó Beatrix és Újpesti Haladás

Szólj hozzá!
2015. július 21. 22:01 - boldizsarmarci

Ezüstérem az első klasszikus döntő után

Sikerrel kezdtük a felkészülést az új szezonra

Ahogy azt korábban megírtuk, csapatunk túl van az első teljes szezonján. Második évünkben nem lehet más a célunk, mint hogy csapatunk filozófiájának megfelelően lépcsőfokról lépcsőfokra egyre közelebb kerüljünk a csúcshoz. Az új évadra kitűzött célunk a budapesti háromnegyed-pályás bajnokságban való – minél sikeresebb – szereplés. Ehhez azonban komoly felkészülésre van szükségünk, így lányaink és az edzők sem süttethetik sokáig a hasukat a verőfényes júliusi napon. A csapat a hónap végén edzőtáborba vonul, az augusztust pedig háromnegyed-pályás edzőmeccsekkel tölti, azonban nem feledkezünk meg a jó emlékű kispályás tornákról sem, pláne, hogy ezek remekül illeszthetőek be a későbbiekben is a felkészülési és edzéstervbe. Egy ilyen nyári tornára kaptunk meghívást Gödről július 12-e vasárnapra, amelynek a május elsejei kupa pozitív élményei – és az ott megszerzett ezüstérem – után örömmel tettünk eleget. A nagy kérdés az volt, hogy az 1992-es, végül csodálatos módon Eb-győztes, a "strandról összerántott" dán válogatott mintájára, Dunakiliti óta közös edzésen és meccsen nem szereplő lányok milyen formát mutatnak majd. Nos, mind a mutatott játék, mind az eredmény büszkeséggel töltött el minket, edzőpárost, nem beszélve arról, hogy a két megszerzett egyéni díj, valamint az ezüstérem mellé a csapat elért egy újabb mérföldkövet: bejutott története első döntőjébe kilenc csapat közül, egy nem csak körmérkőzéses, hanem helyosztós tornán. Per Aspera Ad Astra!

20150712_150257.jpg

Tovább
Szólj hozzá!
Csak 90 perc az élet!
süti beállítások módosítása