Csak 90 perc az élet!


2017. július 02. 19:42 - Mészi

Az első nagypályás szezon

félig tele, félig üres...

Csapatunk túl van az első nagypályás szezonján. Azt szokták mondani, hogy az első év az mindig tanulóév, és az eredmények, helyezés nem számít. Eme bölcsesség igazságtartalmát nem kívánom csorbítani, ugyanakkor azt is ki kell mondani, jobb eredményekre számítottunk!

Tavaly nyáron 35 fős kerettel vágtunk neki a szezonnak, és a nagyobb létszám miatt úgy határoztunk, hogy két bajnoki sorozatba is nevezünk, hogy mindenkinek jusson elég játéklehetőség! Utólag be kell látni ez hiba volt. Hiba volt, hiszen a tavalyi ¾ pályás szezon után csak egy lépcsőfokot kellett volna lépnünk! Az erőforrásokat tekintve bele is férhetett volna a két bajnokság, amivel egyébként azon kevés amatőr Budapesti csapat közé tartoztunk, akik ezzel az építkezéssel igen rövid idő alatt a komolyan vehető gárdák közé léptünk, másokkal szemben, akik 6-7 év alatt sem tudtak még a nagypályáig sem eljutni. A mennyiség és a minőség azonban nem mindig jár kéz a kézben. No, nem a játéktudásra gondolok itt elsősorban, hanem inkább az elhivatottságra, sikeréhségre, céltudatosságra. Hamar szembesülni kellett, hogy ebből a keretből nagyon sokan nem alkalmasak a versenysportra. Nem tudták vagy akarták komolyan beépíteni az életükbe azt, ami egy ilyen hagyományú klubnál alapvető elvárás kell, hogy legyen, és amely az én elvárásaimmal is találkozik. Mélységesen csalódtam sok emberben, hogy nem volt bennük annyi előrelátás és egyenesség, hogy tavaly nyáron elém álljanak azzal, hogy ne nevezzünk két bajnokságba, mert ők ezzel csak ímmel-ámmal tudnak foglalkozni. Mélységesen elítélem őket, amiért sok társukat cserben hagyták, és csak egy szórakozásnak fogták fel azt az egészet. Pláne, hogy az egészet ő értük csináltuk, hogy ők is játszathassanak, amiért nem dolgoztak meg és visszaéltek azzal a jóindulattal, amit a legtöbb csapatnál meg sem kaptak volna eleve.

A személyes célkitűzésem erre a szezonra az volt, hogy elváljon az ocsú a búzától. A fent leírt sorokból talán kiderülhetett, hogy ez sikerült is, így végeredményben a cél teljesült, de az aktív tagok ezért talán túl sok kudarcot kellett elviseljenek. Ekkora lemorzsolódásra én sem számítottam. Kb 15 fő tűnt el a szezon során. Természetesen én is követtem el hibákat, ami pontokba került a csapatnak, ezért én a személyes felelősségemet levontam és sokat tanultam belőle.

A ¾ pályás bajnokság eléggé hektikusra sikerült. Két csapat is visszalépett a tavasszal így 5 gárda fejezte be a küzdelmeket.  A két gárdát így nem tudtuk megelőzni, ezért az utolsó helyre szorultunk. Mivel eleve a kezdőbb játékosaink fejlődését céloztuk meg ebben a sorozatban így itt nem az eredmények számítottak. Ha azonban teljesen létszámban sikerül lejátszani a bajnokságot, úgy ez egy jó eredmény lehetett volna. A tavasz folyamán azonban ugyanannak a keretnek kellett két fronton is helyt állnia, így kevéssé reális ez, ugyanakkor nagy bravúr, hogy a tavasszal lecsökkent kerettel is minden mérkőzést le tudtunk játszani. Nem kevés szervezéssel, halasztással tudtuk ezt megoldani (köszönet érte ezúton is a többi csapatnak, akik ebben partnerek voltak). Öröm az ürömben, hogy ezáltal több u18-as játékos is lehetőséget kapott a felnőttek között, amivel ki jobban ki kevésbé  jól tudott élni.

A nagypályás bajnokságban előzetesen 4-6. helyezés volt kitűzve, ami első szezon ide vagy oda reálisnak mondható, és ha figyelembe vesszük, hogy nálunk papíron is gyengébb ellenfelek ellen 4 vereséget szedtünk össze, ha mást nem is csak ezt behúzzuk lazán lehettünk volna ötödikek. De sajnos nem így történt, ezért a nyolcadik hely mindenképpen csalódás. A következő szezonban ezt a csorbát kell kiköszörülnünk.

A csapatjátékban sikerült fejlődést produkálni, de ez igazán csak akkor volt tetten érhető, amikor ugyanazzal a kerettel tudtunk pályára lépni egymás útán többször is. Voltak kulcs emberek is, akiknek a hiányát nehéz volt pótolni, ilyenkor a játék színvonala is visszább esett. A jó hír azonban az, hogy sok olyan kezdő játékosunk van, akik egyénileg sokat fejlődtek, javult a játékuk és sikerült sok tapasztalatot szerezniük ebben az évben.

Számos kupán, tornán vettünk részt, amelyek közül szerencsére többet is ki lehet emelni. Januárban a BLSZ teremtornán sikerült szintet lépnünk a tavalyhoz képest, akkor a csoportból nem jutottunk tovább, most igen és egyből a 6. helyen sikerült zárnunk. Gödön májusban egy olyan tornán győztünk ahova már esélyesként érkeztünk, és veretlenül sikerült lehozni a 6 mérkőzést. A szezont végül jól tudtuk zárni Dunakilitin ahol a kétnapos tornán az 5. helyet sikerült megszereznünk, amivel a tavalyi 7. után ismét előreléptünk.

A fejlődés és előrelépés jelei egyértelműen látszanak, persze mi magunk nem vagyunk elégedettek igazán. Ítélje meg mindenki ki-ki maga, hogy ez jó vagy rossz. Szerintem nem baj, ha maximalisták vagyunk, és nem baj, ha merünk nagyot álmodni! Innen lehet nagyot esni is, de ahhoz, hogy megtanulj nyerni előbb meg kell tanulnod veszteni! Mi ezen már túl vagyunk, most már jöhetnek a győzelmek!

13436051_1158366497517856_1399295828_n.png

Címkék: Évértékelő
Szólj hozzá!
2017. január 05. 13:51 - Mészi

Összefoglaló az őszi szezonunkról

Útközben

Nyáron megalakult a Vasas felnőtt női csapata is, így már minden korosztályban versenyeztetünk női csapatokat! Az első és legfontosabb lépés az volt, hogy a zökkenőmentes átmenet megvalósuljon a nyáron és a felépített rendszer beálljon. A felkészülést még a Fáy utcában kezdtük meg nyáron, majd augusztus végén a Pasaréti bázisra költöztünk ahol a női csapatok működnek. Nagy lelkesedéssel vetettük bele magunkat a munkába és a csapatunk első nagypályás szezonjába. Már első bajnokságunkban szerettünk volna a középmezőnybe tartozni, hiszen a legtöbb új csapat a tabella végén kezdi meg első szezonját.

A bajnokságot vereséggel kezdtük, de a játékunk jól nézett ki. A vereség ellenére számos helyzetünk volt, és nagyon szépen játszottunk helyenként, a helyzetkihasználás volt a gyenge pont. Ha a tiszta helyzeteinket berúgjuk az ősz folyamán, akkor nagyon nagy meglepetésére igen előkelő helyen szerepelnénk a tabellán. Persze nem vagyok elégedetlen, mert ha a játék rendben van, akkor hosszú távon az eredmények is jönni fognak. Az első meccsünk, amivel elégedetlen voltam az 5. fordulóban jött, ahol azonban ettől függetlenül megnyertük a párharcot. A Hidegkút elleni találkozón nem tudtunk mit kezdeni a kapuja elé betömörülő ellenféllel szemben, hiszen nem vagyunk hozzászokva, hogy mi birtokoljuk többet a labdát. Hiányzott a türelmes játék, és a kapu előtti higgadt befejezés, de ez most még pontokban nem bosszulta meg magát. Két fordulóval később a BVSC ellen azonban ugyanez már nem volt elég, és ott hasonló meccsen már az ellenfél jó kontráiból szerzett gólok kitartottak a találkozó végéig, és vereséget szenvedtünk. Az utolsó fordulóban szintén nagyon gyenge játékkal rukkoltunk ki a Kerepes csapata ellen. Ez volt az a három mérkőzés, amivel elégedetlen voltam. A Kormányőr ellen 2 gólos hátrányban, emberhátrányban sikerült megfordítani az összecsapást 4:3-ra így mindenképpen ez volt a legnagyobb sikerünk ősszel. A Kelen Sc ellen 7:3-ra megnyert találkozó pedig egy rendkívül izgalmas harc volt, ahol két hasonló erősségű csapat a második félidő feléig fej-fej mellett haladt, de a végén mi bírtuk jobban és kiszakadt a gólzsák, és a vége szépre sikeredett. Az ősz legjobb mérkőzése véleményem szerint az Újpest elleni találkozó volt, ahol már a 10. percben kiállították a kapusunkat, ennek ellenére 2:0-val fordultunk a szünetben és nagyon látványos szép játékkal sikerült előállnunk és meglepni erősebb ellenfelünket. Sajnos nem sikerült megtartani a végéig az előnyt, de a 3:2-es vereség ellenére sokak szerint az ősz legjobb összecsapása volt ez, és ha ezt a harcos, nagy iramú játékot tudjuk minél több meccsen hozni, akkor előbb-útóbb a győzelmek is párosulni fognak mellé. Ez volt az a három találkozó, amit a legjobbnak mondhatunk. Összességében nagyon bánt minket az a körülbelül elveszített 4 pont, amit hozhattunk volna, amivel nagyon jó helyen várhatnánk a tavaszt. Nem vagyok elégedetlen azonban, mert a meccseink többségében olyan játék valósult meg amit szeretnék, ami előremutató volt, és van fejlődés. Jelenleg a 7. helyen állunk, a tavaszra szeretnénk legalább két helyezést előrébb lépni, amivel már elégedettek lehetnénk. A dobogó sem elérhetetlen, de persze ehhez nagyon nagy bravúrok kellenének, azonban nem tartom a csoda kategóriának, és hiszek a lányokban, hogy képesek rá!

A ¾ pályás csapatunk egy győzelem mellett 7 vereséggel a 6. helyen áll a tabellán. Itt bár sok vereség jött össze, a fő lényeg a játéklehetőség, és a fejlődés volt, amely cél teljesült.  Sőt a lányok több esetben felülmúlták a várakozásokat és rendkívül gyors, szellemes támadásokkal veszélyeztették a kaput, vagy olykor foggal-körömmel védekeztek! Több alkalommal mutattak bíztató játékot, így az a célunk, mely szerint két csapatot indítottunk, hogy mindenkinek jusson elég játék lehetőség, és fejlődési lehetőség, megvalósult, így elégedett vagyok. Remélem, tavasszal folytatódik a minél több játékos beépítése a csapatba és egyre több lehetőséget tudok adni azoknak, akik eddig kevesebbet játszottak.

Természetesen vannak dolgok, amelyekben javulnunk kell. Ezek közül megemlíteném az edzéslátogatottság növelését, a pályán való utolsó pillanatig való küzdelmet és koncentrációt, illetve a pályán kívüli pontosságot és fegyelmezettséget. Ezekre nagy figyelmet fogok fordítani a tavasz folyamán, hogy kialakuljon az a keret akikre hosszú távon számítani lehet, és akik beleillenek abba a csapatfilozófiába amelyet vallunk és amit elképzeltünk.

1_1.jpg

Címkék: Évértékelő
Szólj hozzá!
2015. július 19. 22:29 - Mészi

Visszatekintés egy hosszú szezonra

avagy mire volt elég egy év?!

Véget ért a csapatunk történetének első teljes szezonja! Érdemes visszatekinteni, az elmúlt egy évre, és néhány villanással felidézni a meghatározó pillanatokat. Megnézni melyek voltak azok a mérföldkövek amelyeket leraktunk, hogy az utunk elvezessen a céljainkhoz.

A csapat tavaly májusi megalakulása után egy rövid edzési időszak következett, majd a nyári programokat követően, szeptemberben elkezdődött a nagy munka. Ekkor kellett azt végiggondolnunk, hogy hova szeretnénk elérni egy év alatt. A keretünk akikkel nekivágtunk ennek az útnak többnyire kezdőkből állt. Azokból akikkel elkezdtük a felkészülést 2014 szeptemberében, 8-an vannak még a csapatban (és kb. 10 ember morzsolódott le azóta abból a csapatból), és belőlük egy embernek voltak korábbi focis tapasztalatai azaz, egy ember edzett korábban női csapatnál szervezett keretek formájában. A többiek csak iskolai tesi órákon, vagy barátokkal való focizásban voltak kapcsolatban a labdával. A feladat nem ígérkezett könnyűnek, hiszen a játék alapjait kellett megtanítani először. Tudtuk, hogy ha egy év múlva nagy pályás vagy 3/4-ed pályás bajnokságban akarunk indulni, akkor egy év alatt nem lehet mindazt megtanítani, amit a versenytársaink játékosai évek óta gyakorolnak vagy megtanultak. Abban is biztosak voltunk, hogy nem a pofozógép szerepét kívánjuk betölteni egy nagy pályás bajnokságban. Egy év alatt sok mindent meg lehet tanulni, csak a résztvevők, szorgalmán és alázatán múlik elsősorban, de meccs rutint szerezni már hosszabb időbe telik. Ezért állapítottuk meg, hogy egy év alatt annyi meccset kell belezsúfolnunk a programunkba amennyit csak lehetséges. Büszkén mondhatom ez olyannyira sikerült, hogy az évadban kb. 3 olyan hét volt amikor nem játszottunk egy meccset sem. Átlagosan 2,75 mérkőzést játszottunk hetente. Persze ez így elég idétlenül hangzik, és benne van az is, hogy egy nap több meccset játszottunk, meg a 2*20 perces meg a 2*10 perces meccs is ugyanúgy benne van. Összesen ebből kijön, hogy 110 mérkőzést játszottunk. Ezzel biztosan az ország legaktívabb női csapatai között vagyunk azok közül akik nem indultak semmilyen szövetségi bajnokságban. Persze ez nem jelenti azt, hogy a lányok mostantól rutinos focistának számítanának, de azt igen, hogy egy év alatt mindent megtettünk ami tőlünk telt, hogy a lehető legtöbb tapasztalatot megszerezzük. A lányok megtanultak veszíteni, és azt is tudják milyen nyerni. Tudják milyen az utolsó pillanatban elveszíteni egy meccset és azt is, milyen vesztes helyzetből megfordítani.

Első ilyen tapasztalatunk a Lágymányosi bajnokság volt, amely egy férfi egyetemi bajnokság. Egy kezdő csapatot kiküldeni fiúk ellen elég nagy merészség, de a lányok bátran és örömmel vállalták, ami már sejtette, hogy bizony nem fognak megijedni a nagy tehertől. Elmondható, hogy olyan tudás és sebességbeli különbség volt, amely olykor-olykor nyomasztóvá vált, és a bajnokság végére már a lányok is örültek, hogy vége lett, de mégis sok tapasztalatot adott.
vagott.jpg
Októberben már egy induló női bajnokságban is részt vehettünk amit nagyon vártunk, hogy "saját közegben "is kipróbálhassunk magunkat. Ez volt az Ac Villám női ligája. Sajnos nem fejeződött be ez a bajnokság, a téli ünnepek alatt elhaltak a szervezések. Éppen aktuálisan a harmadik helyen álltunk, és matematikai esély is volt a dobogó legfelső fokára is, ezért sajnálattal vettünk tudomásul, hogy nem folytatódott, de mindenesetre ezzel is egy újabb lépcsőfokot sikerült teljesíteni. Ezzel párhuzamosan az "Ex tanuló" téli bajnokságában is pályára léptünk két hetente, ahol egy nagyon erős mezőny jött össze, így a mi kezdő csapatunktól minden eredmény nagy szó lehetett, és végül is nem lettünk utolsók. Ez elfogadható eredmény abban az esetben ha az ellenfeleink, mind több éve működő és játszó csapatok, plusz a blsz és 3/4-ed pályás női együttesekből kerültek ki. 10956587_935018856528528_1603802074817712409_n.jpgA tél egy újabb műfajt is tartogatott számunkra, ez pedig a cageball volt. Ebben a bajnokságban sajnos nem sikerült egyszer sem győznünk, hiszen a 3 a 3 elleni ketrecben minden olyan tulajdonság amiben mi még a többi csapat mögött vagyunk  sokszorosára nő. Azonban tapasztalatban ez sem okozott hiányt. Tavasszal elindult az Ex tanuló bajnokság tavaszi-őszi sorozata is, ami félidejénél tart, itt 4. helyen állunk. Ez megint csak nem lenne rossz eredmény, hiszen az első három helyezett csapat jóval előttünk tart tudásban és tapasztalatban, és már a pont előnyük is behozhatatlan, de a mögöttünk lévő két riválist reálisan magunk mögött tudjuk tartani! Ezzel végére értünk a bajnokságaink sorának.10847799_875326275831120_3839197846422166629_n.jpg

Tekintsük át nagy vonalakban a tornákat és kupákat amelyeken részt vettünk. 12 ilyen eseményen jártunk, de el kell mondanom, minden egyes alkalomért amit ütközés miatt ki kellett hagynunk, fájt a szívünk. Természetesen van egy teljesítő képességünk nekünk is, nem lehettünk ott mindenhol, de igyekeztünk minden meghívásnak eleget tenni, ami irányunkba jött. Ezúton is köszönjük az összes női torna szervezőinek, hogy ilyen aktívan tesznek a női fociért, és, hogy ránk is gondoltak amikor meghívtak minket.

Az őszi félévben két tornára jutottunk el, és ott a tapasztalatszerzés volt a legfontosabb, az eredmény reálisan az utolsó hely volt. Idén februárban már a jelei is megmutatkoztak annak, hogy fejlődünk, mert Lajosmizsén egy 8 csapatos tornán, már az 5. helyet sikerült megszereznünk, a későbbi győztes dabasi csapattól kaptunk csak ki. 101_0107.JPGItt több magasabb osztályban játszó aktív csapat vett részt melyek közül többen is mögénk kerültek, amit már nyugodtan könyvelhetünk el eredményként. A következő lépcsőfokot május elsején Gödön léptük meg, ahol egy öt csapatos tornán második helyet szereztük meg, vagyis az első dobogós helyezésünk is megvolt! 11187213_952834098080337_8854000922118879865_o.jpg Rá egy hétre csapatunk történetének első tornagyőzelmét is sikerült megszereznünk a Mányoki úton! Egy évvel a megalakulás után elértünk erre a várva várt pontra! Ezt a jó teljesítményt ugyanitt egy hónappal később is sikerült megismételni, azaz megvédtük a címünket. 11401294_974140069283073_4452471352819798727_n.jpgTöbb tornán is részt vettünk ezután, de amit külön kiemelnék az a Dunakiliti 2 napos torna lenne, amelyen az ország női focijának egy üde színfoltját ismertük meg ragyogó környezetben. Itt a közép mezőnyben végeztünk, aminél nagyobb terveink voltak, de így is emlékezetes volt számunkra

10996031_965129066860157_3148125097970784725_o.jpg

Látható, hogy az utolsó és az első helyek között minden utat megjártunk, de persze meg kell említeni, hogy az igazi nagy trófeák erős csapatok ellen még előttünk állnak. Most már a következő lépcsőfok nem lehet más, mint az őszi 3\4-ed pályás bajnokság mellett minden olyan tornán vagy kispályás bajnokságban ahol elindulunk, lehetőleg az első négyben, vagy dobogón végezzünk, a gyengébb tornákon pedig az első helyért hajtsunk. Hogy mire fogunk menni a nagy pályán az már egy más kérdés, amiről egy külön posztban fogok értekezni a bajnokság előtt. 

Ha a fiúk elleni meccseket, illetve a cageball-t leszámítjuk, akkor a mérkőzésenkénti gólátlagunk 1,08. Nagy pályán ez nem biztos, hogy rossz lenne első évben, de kis pályán nem túl acélos eredmény. Persze nézhetjük ezt is a pozitív oldaláról, hogy átlagban mindig rúgtunk legalább egy gólt. Visszanézve az összecsapásainkat azonban azt kell mondjam, igen gólszegények voltunk a meccseinken, ami nem mindig a helyzeteink kevés számával volt magyarázható, sokkal inkább a támadásbefejezés hatékonyságának elégtelenségével. Magyarán mondva rengeteg helyzetet hagytunk ki. A kapott góljaink száma átlagban 2,2. Ez vállalható, bár ez az átlag és azért nagy a szórás az erős és gyenge ellenfelek ellen.

A mérkőzéseink megoszlása a férfi bajnokság, és a cageball nélkül 24 győzelem és 12 döntetlen mellett 40 vereség áll. Azaz 36-szor nem kaptunk ki, 40 mérkőzés veresége mellett, Ez kezdő csapattól első évében nem rossz teljesítmény, és bizony nem fukarkodtunk a nehéz ellenfelek elleni kiállással.

A különböző tornákon, kupákon három esetben is elhoztuk a legjobb kapusnak járó díjat ami azt mutatja kapusfronton nem állunk rosszul. Ha ehhez még hozzáveszem, hogy ez a három díj három különböző embert takar, akkor meg pláne! Egy ízben a torna gólkirálynői címét is sikerült bezsebelni. Ha már gólok, akkor a cageball bajnokság házi gólkirálynője Galló Ramóna játékosunk lett, míg a "normál" mérkőzések házi gólkirálynője Meggyesfalvi Enikő lett. A legtöbb összecsapást Zágonyi Csilla hozta, összesen 94-et! Az Év Játékosának kapusunkat Kalácska Szilviát, és a csapatkapitányunkat Zágonyi Csillát választottam.

A játékoskeret alakulása az év közben szépen lassan növekedett. Volt fluktuáció, és lemorzsolódás, ahogy azt sejteni lehetett. A kezdetek után tavaly szeptemberben volt egy nagy csatlakozási hullám, majd az őszi félév során néhány játékos érkezett még, és a télen köszönt el tőlünk jó pár olyan játékos akik elkezdték még a csapat alakulásakor velünk a focit. Idén tavasszal volt egy újabb nagyobb csatlakozási hullám, és így alakult ki most az a kb. 20 fős keret akikre számíthatunk majd az ősz folyamán a 3\4-ed pályás bajnokság során. Természetesen sosem elég, azért folytatjuk a toborzást, így kapuink bármikor nyitva állnak.

A számokon átugorva nagyon sok meccsen vagyunk túl, számtalan elemzést és beszámolót írtunk meg, leírtuk az érzéseinket, a gondolatainkat sok negatív és pozitív dolgon vagyunk túl, és annyi minden történt egy év alatt, hogy nehéz lenne mindent leírni. Mégis olyan, mintha csak tegnap történt volna minden. Sikerült az alapokat lerakni, kereteket meghatározni, az erkölcsi és hozzáállásbeli minimumokat és szabályokat megalkotni, elfogadtatni. Egyszóval egyfajta klub kultúra alapjait létrehozni. Talán ez hiányzik a legjobban a mai magyar labdarúgásból. Az elkövetkezendő év arról kell szóljon, hogy egy saját játékstílust alakítsunk ki, és azt gyakoroljuk be olyan jól, ahogy csak időnkből, erőnkből, tehetségünkből telik! Ehhez szükség volt az alapokra, a keretekre, mert csak ezekre lehet építkezni, és mi szeretnénk szépen fokról fokra haladni. Ez garantálja, hogy szépen lassan egyre feljebb jussunk. Nagy terveink és céljaink vannak, de ehhez megfontoltnak és türelmesnek kell lennünk, és csak úgy léphetünk feljebb, ha mindeközben nem adjuk fel az elveinket.

11148509_963602957003451_4662677783724216514_n.jpg

A részletes adatbankot itt nézhetitek meg.

Szólj hozzá!
Csak 90 perc az élet!
süti beállítások módosítása