Csak 90 perc az élet!

2017. január 23. 15:00 - Mészi

BLSZ női teremtorna 2017

Újabb szintlépés

Az elmúlt hétvégén Budafokon az évente megrendezésre kerülő BLSZ női teremtornán vettünk részt. Csapatunk újabb szintet lépett, hiszen tavaly nem sikerült a csoportból továbbjutni, most azonban igen, és a felsőházban nagyon szoros és izgalmas mérkőzéseket tudtunk játszani, amely végül a 6. helyre volt elég!

Első nap

Szombaton a csoportmeccsekkel kezdődött a torna, ahol 11 csapat két csoportban mérte össze erejét, és az első 4-4 került be a másnapi egyenes kieséses szakaszba. Mi az "A" jelű csoportba kerültünk, ahol négy másik gárdával kellett megküzdeni a továbbjutásért. Első összecsapásunk a Kelen SC csapata ellen kezdődött. Déja vu érzésem volt, hiszem tavaly ugyanitt, a legelső meccsen szintén velük találkoztunk, és akkor az álmos kezdésnek egy vereség lett a vége, ahol számos helyzetünk mellett másképpen is alakulhatott volna az a meccs. A Mostani felkészültebben ért minket, azonban a győzelem elmaradt, a végeredmény 3:3 lett. Sajnos az ellenfél góljait a kapu előtti tehetetlenkedésünk hozta össze, így futnunk kellett az eredmény után, amelyet végül sikerült egalizálni, de a játék képe alapján talán mi álltunk közelebb a győzelemhez, így rossz szájízzel vonultunk le a pályáról. Góljainkat Horváth Dóri, Tóth Kriszti és Zágonyi Csilla szerezték.

Második összecsapásunk a Kormányőr gárdája ellen következett, ahol mindenképpen győznünk kellett, hogy egy nagy lépést tegyünk a továbbjutás felé. A mérkőzés nagy részében egyenlő felek küzdelme zajlott, de mivel a Kormányőr két meccset játszott egymás után így a végére előjött a fáradság, és egyre jobban föléjük tudtunk kerekedni, de a helyzetek kimaradtak. Végül a szó szoros értelmében az utolsó pillanatban sikerült a döntő gólt berúgnia Tóth Krisztinek. A középkezdésre már nem volt idő. Első gólunkat Tomasovszky Anna jegyezte.

Ezzel meg nem volt biztos a továbbjutás, de igen közel kerültünk hozzá. Ezek után két sima vereséget szenvedtünk, előbbi meccsen a Metis első csapata ellen 3:0-ra míg utóbbin a Komárom gárdája ellen maradtunk alul 4:0 arányban. A másik csapatok találkozói számunkra kedvezően alakultak, így a csoport negyedik helyén mentünk tovább négy ponttal. A torna előtt a minimális cél a továbbjutás volt amit sikerült teljesíteni.

img_20170121_121839.jpg

Második nap

A másik csoport meccseinek alakulása a Metis II. gárdáját sodorta az utunkba az egyenes kiesés szakasz első találkozóján. A mérkőzésen végig jól és élesen játszottunk. Nagyon izgalmas, pörgős meccs volt, rengeteg helyzettel. Sajnos a Metis egy nagyon okos góllal vezetést szerzett. Egy kapura tartó labdát a kapunak háttal álló támadó csak finoman megpöccintett és a hirtelen irányt váltó labdát már a kapusunk nem tudta lereagálni. Ezek után nagyobb fordulatszámra kapcsoltunk, de nem sikerült a helyzeteinket gólra váltani, így ez maradt a végeredmény. Nagyon bosszantó volt, és csalódottan jöttünk le, hiszen éreztük, hogy ez meg lehetett volna egy jóval erősebb gárda ellen.

A vereségünkkel az 5-8. hely közötti helyosztók ágára kerültünk, ahol első párharcunk a BVSC csapat ellen következett. A találkozót remekül kezdtünk, uralni tudtuk a játékot, sok helyzetünk volt. Türelmesen dolgoztuk ki a helyzeteket, amelyek szépen lassan gólokká értek. Horváth Dóri, Tomasovszky Anna és Tóth Kriszti góljaira csak eggyel tudott az ellenfél válaszolni, így ezt a találkozót magabiztosan húztuk be.

A 5. helyért vívott csatában a Kelen SC-vel kerültünk ismét szembe akikkel tegnap már játszottunk. A cél egyértelműen a győzelem volt, nem akartuk a tegnapi nap döntetlenjét megismételni, ekkor ugyanis orosz rulett következett volna a büntetőkkel.  Az összecsapás hasonlón alakult mint tegnap, két hasonló erősségű gárda ki-ki meccse. Szerencsére nem adtuk meg azt a luxust ellenfelünknek mint előző nap, így sokkal jobban védekeztünk. A mérkőzés vége felé azonban az ellenfél egyik játékosa egy remek egyéni megmozdulás után szépen fordult le a védőnkről, majd a kapus mellett higgadtan húzta el a labdát, és az üres kapuba gurított. Hiába volt sok helyzetünk, nem tudtunk rá válaszolni. Olyan tiszta gólhelyzeteket is kihagytunk, amiket nem lehet büntetlenül.

A találkozó után nagyon csalódottak voltunk, hiszen győzelmet vártunk, és meg is tettünk érte mindent, de egy hiba elég volt az ellenfélnek. Az eredmény hirdetésre már azonban jobb kedvel álltunk fel, hiszen sikerült erősebb csapatokat is megelőzni, és a torna előtti kitűzött célunkat sikerült elérnünk! A serleget és az oklevelet Kiss László a Vasas korábbi válogatott labdarúgója adta át, a BLSZ szakmai bizottságának elnökeként.

img_20170122_132642_1.jpg

Sajnálatos módon a szombati napon egyik játékosunk súlyos sérülést szenvedett. Térdszalag-szakadás miatt egy hosszabb pihenőre kell vonuljon Bujdosó Flóra. Kitartást és mielőbbi felépülést kívánunk neki!

Keret: Arleitner Flóra, Bányai Cseperke, Bujdosó Flóra, Horváth Dóra, Kalácska Szilvia, Kovács Borbála, Lóczi Dorottya, Metykó Vivien, Németi Szilvia, Tomasovszky Anna, Tóth Krisztina, Zágonyi Csilla

Gólok: Tóth Krisztina (3), Horváth Dóra (2), Tomasovszky Anna (2), Zágonyi Csilla

Szólj hozzá!
2017. január 05. 13:51 - Mészi

Összefoglaló az őszi szezonunkról

Útközben

Nyáron megalakult a Vasas felnőtt női csapata is, így már minden korosztályban versenyeztetünk női csapatokat! Az első és legfontosabb lépés az volt, hogy a zökkenőmentes átmenet megvalósuljon a nyáron és a felépített rendszer beálljon. A felkészülést még a Fáy utcában kezdtük meg nyáron, majd augusztus végén a Pasaréti bázisra költöztünk ahol a női csapatok működnek. Nagy lelkesedéssel vetettük bele magunkat a munkába és a csapatunk első nagypályás szezonjába. Már első bajnokságunkban szerettünk volna a középmezőnybe tartozni, hiszen a legtöbb új csapat a tabella végén kezdi meg első szezonját.

A bajnokságot vereséggel kezdtük, de a játékunk jól nézett ki. A vereség ellenére számos helyzetünk volt, és nagyon szépen játszottunk helyenként, a helyzetkihasználás volt a gyenge pont. Ha a tiszta helyzeteinket berúgjuk az ősz folyamán, akkor nagyon nagy meglepetésére igen előkelő helyen szerepelnénk a tabellán. Persze nem vagyok elégedetlen, mert ha a játék rendben van, akkor hosszú távon az eredmények is jönni fognak. Az első meccsünk, amivel elégedetlen voltam az 5. fordulóban jött, ahol azonban ettől függetlenül megnyertük a párharcot. A Hidegkút elleni találkozón nem tudtunk mit kezdeni a kapuja elé betömörülő ellenféllel szemben, hiszen nem vagyunk hozzászokva, hogy mi birtokoljuk többet a labdát. Hiányzott a türelmes játék, és a kapu előtti higgadt befejezés, de ez most még pontokban nem bosszulta meg magát. Két fordulóval később a BVSC ellen azonban ugyanez már nem volt elég, és ott hasonló meccsen már az ellenfél jó kontráiból szerzett gólok kitartottak a találkozó végéig, és vereséget szenvedtünk. Az utolsó fordulóban szintén nagyon gyenge játékkal rukkoltunk ki a Kerepes csapata ellen. Ez volt az a három mérkőzés, amivel elégedetlen voltam. A Kormányőr ellen 2 gólos hátrányban, emberhátrányban sikerült megfordítani az összecsapást 4:3-ra így mindenképpen ez volt a legnagyobb sikerünk ősszel. A Kelen Sc ellen 7:3-ra megnyert találkozó pedig egy rendkívül izgalmas harc volt, ahol két hasonló erősségű csapat a második félidő feléig fej-fej mellett haladt, de a végén mi bírtuk jobban és kiszakadt a gólzsák, és a vége szépre sikeredett. Az ősz legjobb mérkőzése véleményem szerint az Újpest elleni találkozó volt, ahol már a 10. percben kiállították a kapusunkat, ennek ellenére 2:0-val fordultunk a szünetben és nagyon látványos szép játékkal sikerült előállnunk és meglepni erősebb ellenfelünket. Sajnos nem sikerült megtartani a végéig az előnyt, de a 3:2-es vereség ellenére sokak szerint az ősz legjobb összecsapása volt ez, és ha ezt a harcos, nagy iramú játékot tudjuk minél több meccsen hozni, akkor előbb-útóbb a győzelmek is párosulni fognak mellé. Ez volt az a három találkozó, amit a legjobbnak mondhatunk. Összességében nagyon bánt minket az a körülbelül elveszített 4 pont, amit hozhattunk volna, amivel nagyon jó helyen várhatnánk a tavaszt. Nem vagyok elégedetlen azonban, mert a meccseink többségében olyan játék valósult meg amit szeretnék, ami előremutató volt, és van fejlődés. Jelenleg a 7. helyen állunk, a tavaszra szeretnénk legalább két helyezést előrébb lépni, amivel már elégedettek lehetnénk. A dobogó sem elérhetetlen, de persze ehhez nagyon nagy bravúrok kellenének, azonban nem tartom a csoda kategóriának, és hiszek a lányokban, hogy képesek rá!

A ¾ pályás csapatunk egy győzelem mellett 7 vereséggel a 6. helyen áll a tabellán. Itt bár sok vereség jött össze, a fő lényeg a játéklehetőség, és a fejlődés volt, amely cél teljesült.  Sőt a lányok több esetben felülmúlták a várakozásokat és rendkívül gyors, szellemes támadásokkal veszélyeztették a kaput, vagy olykor foggal-körömmel védekeztek! Több alkalommal mutattak bíztató játékot, így az a célunk, mely szerint két csapatot indítottunk, hogy mindenkinek jusson elég játék lehetőség, és fejlődési lehetőség, megvalósult, így elégedett vagyok. Remélem, tavasszal folytatódik a minél több játékos beépítése a csapatba és egyre több lehetőséget tudok adni azoknak, akik eddig kevesebbet játszottak.

Természetesen vannak dolgok, amelyekben javulnunk kell. Ezek közül megemlíteném az edzéslátogatottság növelését, a pályán való utolsó pillanatig való küzdelmet és koncentrációt, illetve a pályán kívüli pontosságot és fegyelmezettséget. Ezekre nagy figyelmet fogok fordítani a tavasz folyamán, hogy kialakuljon az a keret akikre hosszú távon számítani lehet, és akik beleillenek abba a csapatfilozófiába amelyet vallunk és amit elképzeltünk.

1_1.jpg

Címkék: Évértékelő
Szólj hozzá!
Csak 90 perc az élet!
süti beállítások módosítása