Ahogy azt korábban megírtuk, csapatunk túl van az első teljes szezonján. Második évünkben nem lehet más a célunk, mint hogy csapatunk filozófiájának megfelelően lépcsőfokról lépcsőfokra egyre közelebb kerüljünk a csúcshoz. Az új évadra kitűzött célunk a budapesti háromnegyed-pályás bajnokságban való – minél sikeresebb – szereplés. Ehhez azonban komoly felkészülésre van szükségünk, így lányaink és az edzők sem süttethetik sokáig a hasukat a verőfényes júliusi napon. A csapat a hónap végén edzőtáborba vonul, az augusztust pedig háromnegyed-pályás edzőmeccsekkel tölti, azonban nem feledkezünk meg a jó emlékű kispályás tornákról sem, pláne, hogy ezek remekül illeszthetőek be a későbbiekben is a felkészülési és edzéstervbe. Egy ilyen nyári tornára kaptunk meghívást Gödről július 12-e vasárnapra, amelynek a május elsejei kupa pozitív élményei – és az ott megszerzett ezüstérem – után örömmel tettünk eleget. A nagy kérdés az volt, hogy az 1992-es, végül csodálatos módon Eb-győztes, a "strandról összerántott" dán válogatott mintájára, Dunakiliti óta közös edzésen és meccsen nem szereplő lányok milyen formát mutatnak majd. Nos, mind a mutatott játék, mind az eredmény büszkeséggel töltött el minket, edzőpárost, nem beszélve arról, hogy a két megszerzett egyéni díj, valamint az ezüstérem mellé a csapat elért egy újabb mérföldkövet: bejutott története első döntőjébe kilenc csapat közül, egy nem csak körmérkőzéses, hanem helyosztós tornán. Per Aspera Ad Astra!

Az általunk már jól ismert gödi sporttelepre való reggeli megérkezést követően hamar kiderült, amellett, hogy ezúttal nem csupán öt, hanem kilenc női csapat fog összecsapni egymással, a szervezők az előző torna tanulságai alapján egy kis pozitív fejlesztéssel is készültek. Ismét a "hátsó füvesen", vagyis az edzőpályán zajlottak a meccsek, de ezúttal csak két kispályát jelöltek ki, kézilabda-kapukkal, viszont a sportmajálistól eltérően az alap- és oldalvonalakat nem csak hanyagul lehelyezett bóják, hanem rendes mészcsík jelölte, és a két pályán két hivatásos megyei játékvezető fújta a sípot, jelentősen növelve ezzel a torna presztízsét, és az ott elért eredmény értékét. Ha már az eredmény értéke: a mezőnyben ezúttal is megtalálható volt több rutinos, több éve nagypályán, vagy háromnegyed-pályán edződő csapat, így keretünk számára igen jó erőfelmérőnek ígérkezett a viadal. Nyolc játékossal érkeztünk a tűző napon, nagy melegben lejátszandó 5+1-es meccsekre: Móczik Alexandra Móczi, Zágonyi Csilla, Fodor Kinga, Tóth Anett, Horváth Dóri, Borbély Bea, Gál Ancsi és Meggyesfalvi Enikő voltak bevethetőek. Az ilyen tornákon már megszokott és bevált 1-3-1-ben igyekeztünk játszani, amelyből adott esetben átálltunk kétvédős játékra.

A lebonyolítást illetően, kialakítottak egy négy- és egy ötcsapatos csoportot, amelyekben kétszer tízperces körmérkőzésben vívtak egymással három-három, illetve négy-négy meccset a csapatok, majd következtek a helyosztók: nem volt egyenes kiesés, az ötfős csoport utolsó helyezettje a torna kilencedikje lett, míg a negyedikek, a harmadikok, a másodikok és a csoportelsők egymás ellen játszottak a hetedik, az ötödik, a harmadik, valamint az első helyért.

Rögtön kezdésnek belecsaptunk a lecsóba: a Zuglói Kinizsi SE "Pinkbull" csapatával találkoztunk, akik a Pest megyei háromnegyed-pályás bajnokság, valamint kispályás tornák rutinos résztvevői, ráadásul még soha nem sikerült legyőznünk őket. Sajnos ez most sem volt másképp, bár a kapunkban Móczi remekül teljesített, az ellenfél néhány lehetőségét magabiztosan hárította, elöl pedig a második félidőben a lábunkban maradt a győzelem: Borbély Bea ziccerben a kapufát találta el. A vége 0-0 maradt, ezzel pedig az is eldőlt, hogy ha a csoport első helyéért szeretnénk harcban lenni, akkor bizony fel kell kötnünk a gatyát gólkülönbség tekintetében.

Ennek szellemében futottunk ki a pályára a váci Kék Duna SE ellen, akiknél a pályán a fiatalabb korosztály képviseltette magát, az oldalvonal mellett pedig egy első ránézésre még nálunk is hangosabb (pedig ez nehéz!) és főleg a játékosaival keményen bánó edző. Aki végül dühönghetett, hiszen csapata sokáig jól állta a rohamokat ellenünk, de aztán Enikő remek találata feltörte a reteszt, majd nem sokkal később Borbély Bea duplázott két szép megindulás végén, az i-re a pontot pedig Horváth Dóri tette fel, egy váratlan, ütemtelen, spiccel ellőtt klasszis góllal! A vége 4-0 ide, tovább éltek a döntős reményeink!

A meleg nem kímélt minket, és nagyon nehéz meccsre számíthattunk a Vác második csapata ellen. A rutinos veteránokból álló ellenfélben léptek pályára a házigazdáink is, akik közül többen is ott voltak abban a Vegyesek néven indult formációban, akik 1-0-ra legyőztek minket május 1-jén. Ezúttal azonban másképp alakultak a dolgok! Volt néhány veszélyes akciójuk a meccs során, de vagy a Csilla vezette védelmünk zárt remekül, vagy Móczi mutatott be nagyon fontos bravúrokat! Végül a remek csapatjáték, és a hatalmas küzdelem meghozta gyümölcsét. Kifejezetten formás akciókat vezettünk, és Horváth Dóri két góljával megnyertük a meccset! 

Így pedig a Valkó ellen már a csoport első helye, és vele a döntő volt a tét! Azonban ennek kiharcolása nagyon nehéz feladatnak bizonyult. Egy kicsit a meleg, egy kicsit az, hogy már a negyedik meccs volt, és egy kicsit az is, hogy általában a kötelezőnek kikiáltott meccseket a legnehezebb hozni (a valkóiakat májusban 3-0-ra vertük ugyanitt), ezek a tényezők mind-mind nehezítették a dolgunkat, ráadásul a meccs első félidejére szerkezetet is váltottunk, és két védővel álltunk fel. Az addig nyeretlen valkóiak viszont hatalmas elánnal estek nekünk, mintha az életük múlna rajta, és az eddigi mezőnyhöz képest szokatlanul kemények és agresszívak is voltak. Komoly helyzetig nem jutottak, de minket sem hagytak. Ráadásul a félidő közepén egy kapunk elé ívelt labda alól meggyőződésünk, hogy szabálytalanul, de kilökték kapusunkat, aki így tehetetlen volt. Vezet a Valkó! Csapatunkon ekkor némi zavar és idegesség lett úrrá, de becsületünkre legyen mondva, és erőnket, valamint fejlődésünket mutatja, hogy nem törtünk össze, hanem fogakat összeszorítva komoly támadásba lendültünk. Kaptunk is egy szabadrúgást a félpálya környékéről. A labda mögé Enikő állt, és hatalmas gólt ragasztott a jobb felsőbe! Gyönyörűen tekerte el mindenki mellett, a torna gólját szerezte! Már a szeptemberi, sorsdöntő magyar váolgatott Eb-selejtező szellemében azóta is ez a gól jár a fejemben, ha a gödi tornára gondolok... De nem álltunk le, oldalról következtünk rúgással, az ellenfél hatosának magasságában, jobbról. Ancsi végezte el, akinek Enikő gyönyörű mozdulattal készítette vissza a labdát, Ancsi pedig kilőtte a hosszú sarkot! Vezetünk! A fordítás után kicsit el is borult ellenfelünk agya, de mi mérhetetlen higgadtsággal, és remek érzékkel hoztuk le a második félidőt, és bár a megnyugtató harmadikat csak nem tudtuk begyömöszölni, de megszereztük a rettentően fontos győzelmet! 

Ezután pedig következhetett az idegtépő matek... Ugyanis mi 8-1-es gólkülönbséggel álltunk, míg a Pinkbull, akiknek még hátravolt a Vác elleni meccsük, szintén győzelmekkel folytatták, és 7-1-gyel vágtak neki utolsó találkozójuknak. Nekünk tehát maradt a szurkolás, hogy a váciak nyerjenek, vagy legalább egy ikszet kiharcoljanak a zuglóiak ellen. Kiegyenlített meccs volt, amin az első játékrész hajrájában a Vác kihagyott egy jogosan megítélt büntetőt, viszont nem sokkal később megszerezte a vezetést! A második félidőben a Pinkbull is hetest kapott, ők viszont értékesítették. 8-2, tehát ha még egy gólt lőnek, pontszámban beérnek minket, gólkülönbségben egyenlő, viszont övék a több rúgott gól... A lábukban volt a győzelem, kapufát is lőttek, de a vége 1-1, a Hiúzoké a csoportelsőség, és ezzel bejutottunk a csapat történetének első klasszikus döntőjébe! 

Ahol a rutinos budapesti csapat, az Újpesti Haladás várt ránk, akik kétsornyi játékossal, és komoly felkészültséggel érkeztek. Nekünk a végig harcolás, a küzdelem, és a lehető legszorosabb eredmény kiharcolása volt a cél. Csodálatos lett volna végre a magasba emelni egy trófeát, és tornagyőzelemmel hazamenni, de a döntő, és a garantált ezüstérem már büszkeségre okot adó eredmény volt ilyen mezőnyben, ilyen felkészültséggel, a nyár közepén. A döntőn aztán egyáltalán nem vallottunk szégyent. Az elején védelmünk elmélázott egy oldalrúgásnál, lemaradt a támadóról, aki könyörtelenül Móczi kapujába vágta a labdát. Utána viszont kiegyenlített játék folyt a pályán, megvolt a labdabirtoklásunk, és az egyenlítési lehetőségeink is, amikkel ezúttal sajnos nem sikerült élni. De mindent elmond a játék képéről, hogy a Hali a második félidőben már minden egyes mozdulatával húzta az időt ellenünk, tehát tartott tőlünk, és az általunk mutatott játéktól! Végül maradt az 1-0, ezzel bajnok az Újpesti Haladás, a mi nyakunkba pedig ezüstérem került. A rend kedvéért: a bronzérmet büntetők után a Pinkbull szerezte meg. Ráadásul az eredményhirdetésnél kiderült, a háromból két egyéni díj is a miénk lett: Borbély Beát választották a torna legjobb mezőnyjátékosának, míg 3 találatával holtversenyben Horváth Dóri lett a gólkirály! Nekik innen is gratulálunk, ahogy kapusunk, Móczi is megérdemelte volna a díjazást, bravúrjaival, magabiztosságot és nyugalmat árasztó kapusteljesítményével, és 5 meccsen bekapott mindössze két góljával. De hát, egyrészt nem vagyunk váciak (négy váci csapat is volt a tornán, a legjobb kapus végül váci lett...), másrészt hogy nézett volna ki, ha minden egyéni díj a miénk, így ne legyen emiatt hiányérzetünk, se ne szomorkodjunk, a lényeg, hogy mi tudjuk, milyen hálóőreink vannak (hogy a most távol lévő, jelenleg külföldi tartózkodása alatt is keményen edző Szisziről, és a beugróként is bravúrkapus Annáról se feledkezzünk meg!), és ez az eredményeken is látszik! 

Összességében remek hangulatú, színvonalas, nehéz tornán értük el szó szerint a strandról befutva (előző nap csapatépítő strandolás volt a program Agárdon, ahová a péntek estéjét kicsit "elnyújtó" másodedzőnk, e sorok írója sajnos nem tudott megérkezni...) történetünk első klasszikus döntőjét, ahol remekül helytálltunk! Újabb lépcsőfok, a következő már a tornagyőzelem, és a háromnegyed-pályán való minél tisztesebb helytállás lesz!