Holnap csapatunk történetében egy olyan mérföldkőhöz érkezik, amelyre majdnem másfél éve várunk. Már az is hihetetlen, hogy már eltelt másfél év, és mégis olyan mintha csak tegnap kezdtünk volna el edzeni. Fantasztikus érzés futballt csinálni és megalkotni a semmiből egy csapatot ami már közel 130 mérkőzést játszott le eddig. Látni ahogy szépen lassan, de hónapról hónapra fejlődik és jönnek az egyre jobb eredmények. Büszke vagyok a lányaimra és a munka minden pillanatát élvezem! Holnap pedig rálépünk egy útra ami csupa nehézséggel, kudarccal  és szenvedéssel lesz kikövezve! Mégis édesebb mint a méz és jobban várjuk bárminél. Hiszem és tudom, hogy a kemény munka és elhivatottság meghozza majd a gyümölcsét, a sikert és a pontokat is!

Papiron ebben a bajnokságban mi vagyunk a leggyengébb csapat. Reálisan nem is érdemes számszerű eredményt kitűzni, hiszen most fogunk először ilyen körülmények között megméretni. Eszerint a hat csapatos bajnokságban a 6-4. hely közé érkezhetünk oda. Az ellenfelek közül mindenki már rendelkezik bajnoki rutinnal (velünk ellentétben), vannak kifejezetten erős csapatok is. Nekünk elvileg minden pontnak örülni kéne, és szó se róla, örülni is fogunk. Azonban ezt a bizonyos papírt amire az volt írva, hogy mi vagyunk itt a leggyengébb csapat, nos ... összetéptem és kidobtam!

Véget ért a csapatunk történetének első teljes szezonja! Érdemes visszatekinteni, az elmúlt egy évre, és néhány villanással felidézni a meghatározó pillanatokat. Megnézni melyek voltak azok a mérföldkövek amelyeket leraktunk, hogy az utunk elvezessen a céljainkhoz.

A csapat tavaly májusi megalakulása után egy rövid edzési időszak következett, majd a nyári programokat követően, szeptemberben elkezdődött a nagy munka. Ekkor kellett azt végiggondolnunk, hogy hova szeretnénk elérni egy év alatt. A keretünk akikkel nekivágtunk ennek az útnak többnyire kezdőkből állt. Azokból akikkel elkezdtük a felkészülést 2014 szeptemberében, 8-an vannak még a csapatban (és kb. 10 ember morzsolódott le azóta abból a csapatból), és belőlük egy embernek voltak korábbi focis tapasztalatai azaz, egy ember edzett korábban női csapatnál szervezett keretek formájában. A többiek csak iskolai tesi órákon, vagy barátokkal való focizásban voltak kapcsolatban a labdával. A feladat nem ígérkezett könnyűnek, hiszen a játék alapjait kellett megtanítani először. Tudtuk, hogy ha egy év múlva nagy pályás vagy 3/4-ed pályás bajnokságban akarunk indulni, akkor egy év alatt nem lehet mindazt megtanítani, amit a versenytársaink játékosai évek óta gyakorolnak vagy megtanultak. Abban is biztosak voltunk, hogy nem a pofozógép szerepét kívánjuk betölteni egy nagy pályás bajnokságban. Egy év alatt sok mindent meg lehet tanulni, csak a résztvevők, szorgalmán és alázatán múlik elsősorban, de meccs rutint szerezni már hosszabb időbe telik. Ezért állapítottuk meg, hogy egy év alatt annyi meccset kell belezsúfolnunk a programunkba amennyit csak lehetséges. Büszkén mondhatom ez olyannyira sikerült, hogy az évadban kb. 3 olyan hét volt amikor nem játszottunk egy meccset sem. Átlagosan 2,75 mérkőzést játszottunk hetente. Persze ez így elég idétlenül hangzik, és benne van az is, hogy egy nap több meccset játszottunk, meg a 2*20 perces meg a 2*10 perces meccs is ugyanúgy benne van. Összesen ebből kijön, hogy 110 mérkőzést játszottunk. Ezzel biztosan az ország legaktívabb női csapatai között vagyunk azok közül akik nem indultak semmilyen szövetségi bajnokságban. Persze ez nem jelenti azt, hogy a lányok mostantól rutinos focistának számítanának, de azt igen, hogy egy év alatt mindent megtettünk ami tőlünk telt, hogy a lehető legtöbb tapasztalatot megszerezzük. A lányok megtanultak veszíteni, és azt is tudják milyen nyerni. Tudják milyen az utolsó pillanatban elveszíteni egy meccset és azt is, milyen vesztes helyzetből megfordítani.

Első ilyen tapasztalatunk a Lágymányosi bajnokság volt, amely egy férfi egyetemi bajnokság. Egy kezdő csapatot kiküldeni fiúk ellen elég nagy merészség, de a lányok bátran és örömmel vállalták, ami már sejtette, hogy bizony nem fognak megijedni a nagy tehertől. Elmondható, hogy olyan tudás és sebességbeli különbség volt, amely olykor-olykor nyomasztóvá vált, és a bajnokság végére már a lányok is örültek, hogy vége lett, de mégis sok tapasztalatot adott.

Októberben már egy induló női bajnokságban is részt vehettünk amit nagyon vártunk, hogy "saját közegben "is kipróbálhassunk magunkat. Ez volt az Ac Villám női ligája. Sajnos nem fejeződött be ez a bajnokság, a téli ünnepek alatt elhaltak a szervezések. Éppen aktuálisan a harmadik helyen álltunk, és matematikai esély is volt a dobogó legfelső fokára is, ezért sajnálattal vettünk tudomásul, hogy nem folytatódott, de mindenesetre ezzel is egy újabb lépcsőfokot sikerült teljesíteni. Ezzel párhuzamosan az "Ex tanuló" téli bajnokságában is pályára léptünk két hetente, ahol egy nagyon erős mezőny jött össze, így a mi kezdő csapatunktól minden eredmény nagy szó lehetett, és végül is nem lettünk utolsók. Ez elfogadható eredmény abban az esetben ha az ellenfeleink, mind több éve működő és játszó csapatok, plusz a blsz és 3/4-ed pályás női együttesekből kerültek ki. A tél egy újabb műfajt is tartogatott számunkra, ez pedig a cageball volt. Ebben a bajnokságban sajnos nem sikerült egyszer sem győznünk, hiszen a 3 a 3 elleni ketrecben minden olyan tulajdonság amiben mi még a többi csapat mögött vagyunk  sokszorosára nő. Azonban tapasztalatban ez sem okozott hiányt. Tavasszal elindult az Ex tanuló bajnokság tavaszi-őszi sorozata is, ami félidejénél tart, itt 4. helyen állunk. Ez megint csak nem lenne rossz eredmény, hiszen az első három helyezett csapat jóval előttünk tart tudásban és tapasztalatban, és már a pont előnyük is behozhatatlan, de a mögöttünk lévő két riválist reálisan magunk mögött tudjuk tartani! Ezzel végére értünk a bajnokságaink sorának.

Tekintsük át nagy vonalakban a tornákat és kupákat amelyeken részt vettünk. 12 ilyen eseményen jártunk, de el kell mondanom, minden egyes alkalomért amit ütközés miatt ki kellett hagynunk, fájt a szívünk. Természetesen van egy teljesítő képességünk nekünk is, nem lehettünk ott mindenhol, de igyekeztünk minden meghívásnak eleget tenni, ami irányunkba jött. Ezúton is köszönjük az összes női torna szervezőinek, hogy ilyen aktívan tesznek a női fociért, és, hogy ránk is gondoltak amikor meghívtak minket.

Az őszi félévben két tornára jutottunk el, és ott a tapasztalatszerzés volt a legfontosabb, az eredmény reálisan az utolsó hely volt. Idén februárban már a jelei is megmutatkoztak annak, hogy fejlődünk, mert Lajosmizsén egy 8 csapatos tornán, már az 5. helyet sikerült megszereznünk, a későbbi győztes dabasi csapattól kaptunk csak ki. Itt több magasabb osztályban játszó aktív csapat vett részt melyek közül többen is mögénk kerültek, amit már nyugodtan könyvelhetünk el eredményként. A következő lépcsőfokot május elsején Gödön léptük meg, ahol egy öt csapatos tornán második helyet szereztük meg, vagyis az első dobogós helyezésünk is megvolt!  Rá egy hétre csapatunk történetének első tornagyőzelmét is sikerült megszereznünk a Mányoki úton! Egy évvel a megalakulás után elértünk erre a várva várt pontra! Ezt a jó teljesítményt ugyanitt egy hónappal később is sikerült megismételni, azaz megvédtük a címünket. Több tornán is részt vettünk ezután, de amit külön kiemelnék az a Dunakiliti 2 napos torna lenne, amelyen az ország női focijának egy üde színfoltját ismertük meg ragyogó környezetben. Itt a közép mezőnyben végeztünk, aminél nagyobb terveink voltak, de így is emlékezetes volt számunkra! 

Látható, hogy az utolsó és az első helyek között minden utat megjártunk, de persze meg kell említeni, hogy az igazi nagy trófeák erős csapatok ellen még előttünk állnak. Most már a következő lépcsőfok nem lehet más, mint az őszi 3\4-ed pályás bajnokság mellett minden olyan tornán vagy kispályás bajnokságban ahol elindulunk, lehetőleg az első négyben, vagy dobogón végezzünk, a gyengébb tornákon pedig az első helyért hajtsunk. Hogy mire fogunk menni a nagy pályán az már egy más kérdés, amiről egy külön posztban fogok értekezni a bajnokság előtt. 

Ha a fiúk elleni meccseket, illetve a cageball-t leszámítjuk, akkor a mérkőzésenkénti gólátlagunk 1,08. Nagy pályán ez nem biztos, hogy rossz lenne első évben, de kis pályán nem túl acélos eredmény. Persze nézhetjük ezt is a pozitív oldaláról, hogy átlagban mindig rúgtunk legalább egy gólt. Visszanézve az összecsapásainkat azonban azt kell mondjam, igen gólszegények voltunk a meccseinken, ami nem mindig a helyzeteink kevés számával volt magyarázható, sokkal inkább a támadásbefejezés hatékonyságának elégtelenségével. Magyarán mondva rengeteg helyzetet hagytunk ki. A kapott góljaink száma átlagban 2,2. Ez vállalható, bár ez az átlag és azért nagy a szórás az erős és gyenge ellenfelek ellen.

A mérkőzéseink megoszlása a férfi bajnokság, és a cageball nélkül 24 győzelem és 12 döntetlen mellett 40 vereség áll. Azaz 36-szor nem kaptunk ki, 40 mérkőzés veresége mellett, Ez kezdő csapattól első évében nem rossz teljesítmény, és bizony nem fukarkodtunk a nehéz ellenfelek elleni kiállással.

A különböző tornákon, kupákon három esetben is elhoztuk a legjobb kapusnak járó díjat ami azt mutatja kapusfronton nem állunk rosszul. Ha ehhez még hozzáveszem, hogy ez a három díj három különböző embert takar, akkor meg pláne! Egy ízben a torna gólkirálynői címét is sikerült bezsebelni. Ha már gólok, akkor a cageball bajnokság házi gólkirálynője Galló Ramóna játékosunk lett, míg a "normál" mérkőzések házi gólkirálynője Meggyesfalvi Enikő lett. A legtöbb összecsapást Zágonyi Csilla hozta, összesen 94-et! Az Év Játékosának kapusunkat Kalácska Szilviát, és a csapatkapitányunkat Zágonyi Csillát választottam.

A játékoskeret alakulása az év közben szépen lassan növekedett. Volt fluktuáció, és lemorzsolódás, ahogy azt sejteni lehetett. A kezdetek után tavaly szeptemberben volt egy nagy csatlakozási hullám, majd az őszi félév során néhány játékos érkezett még, és a télen köszönt el tőlünk jó pár olyan játékos akik elkezdték még a csapat alakulásakor velünk a focit. Idén tavasszal volt egy újabb nagyobb csatlakozási hullám, és így alakult ki most az a kb. 20 fős keret akikre számíthatunk majd az ősz folyamán a 3\4-ed pályás bajnokság során. Természetesen sosem elég, azért folytatjuk a toborzást, így kapuink bármikor nyitva állnak.

A számokon átugorva nagyon sok meccsen vagyunk túl, számtalan elemzést és beszámolót írtunk meg, leírtuk az érzéseinket, a gondolatainkat sok negatív és pozitív dolgon vagyunk túl, és annyi minden történt egy év alatt, hogy nehéz lenne mindent leírni. Mégis olyan, mintha csak tegnap történt volna minden. Sikerült az alapokat lerakni, kereteket meghatározni, az erkölcsi és hozzáállásbeli minimumokat és szabályokat megalkotni, elfogadtatni. Egyszóval egyfajta klub kultúra alapjait létrehozni. Talán ez hiányzik a legjobban a mai magyar labdarúgásból. Az elkövetkezendő év arról kell szóljon, hogy egy saját játékstílust alakítsunk ki, és azt gyakoroljuk be olyan jól, ahogy csak időnkből, erőnkből, tehetségünkből telik! Ehhez szükség volt az alapokra, a keretekre, mert csak ezekre lehet építkezni, és mi szeretnénk szépen fokról fokra haladni. Ez garantálja, hogy szépen lassan egyre feljebb jussunk. Nagy terveink és céljaink vannak, de ehhez megfontoltnak és türelmesnek kell lennünk, és csak úgy léphetünk feljebb, ha mindeközben nem adjuk fel az elveinket.

A részletes adatbankot itt nézhetitek meg.

2014 április. Egy évvel ezelőtt fogant meg bennem a gondolat, hogy miért ne lehetnék edző. Ekkor már nagyon vonzott a női futball. Jártam a budapesti női nagypályás meccseket, és azt láttam, hogy itt nincs durvaság, nincs színészkedés, nincs szimulálás, állandó dumálás a bírónak. Csak futball. Olyan amilyen, de legalább tiszta. Nincs benne pénz, ezért bunda sincs, őszinte, csak a játék szeretete, és a lelkesedés, amit látni lehet. Van benne valami a labdarúgás ősi múltjából, a „profi” világ előtti időkből, amikor nem zsoldosokból álló összeverbuvált társaságok küzdenek meg egymással a még több pénzért, hanem a labdát és a játékot szerető őszinte emberek, akik a vérre menő csatákat nem bankszámlákért, hanem klubhűségért, patriotizmusért, presztízsért játszották.

Ma már a férfi fociban, a legalsóbb osztályokban is megfigyelhető az a fajta romlottság, ami a legfelsőbb szinteken. A labdarúgó kultúránkból kivesztek a lovagok, és azok az edzők is, akik pénztől és körülményektől függetlenül is profi hozzáállást és mentalitást tudtak teremteni a pályán és azon kívül is. Mit tehet ilyenkor egy végletekig idealista ember?

Ha szerencséje van, akkor rátalál a női futballra. Nekem szerencsém volt. Pontosan egy év telt el azóta, hogy elhatároztam, hogy edző leszek, és minden erőmmel megpróbálom a magam részét hozzátenni a honi női labdarúgás felemelkedésért. Szerencsére rengeteg a munka és így jut hely a magamfajta Don Quijote-nak is. ELTE-s vagyok és mivel a BEAC-nak nem volt nagypályás női csapata, így adódott a lehetőség, mondhatni tálcán kínálta magát. Nem ígérkezett könnyűnek, így visszatekintve nem is volt az, és az igazi nehézségek még előttünk állnak, de mára ki merem mondani: Van csapatunk!

A gondolat egy éves, és ha most mindent le akarnék írni, amit az egy évben kaptam ettől a csapattól, akkor a terjedelem tucatnyi oldalakra rúgna. Egyszer majd talán ezt is leírom, most azonban csak néhány mondatban szeretnék megemlékezni erről az egy évről. Az elmúlt egy év történéseinek minden pillanata annyira elevenen él bennem, mintha csak tegnap történt volna, mint ha egy olyan filmet vetítenének le újra és újra, amelyet már 20-szor láttam, és még mindig nem unom. Sőt egyre jobb lesz! Ahogy telik az idő, egyre csak több örömömet lelem ebben a társaságban, és egyre jobb és jobb eredményeket érünk el.

A csapatunkba jórészt tejesen kezdő lányok jöttek, és látom őket hétről hétre, hogy ha lassan is, de fejlődnek, és egyre jobbak lesznek. A semmiből nőttünk ki, és az igazán nagydolog az, ha a semmiből valamit csinálsz. Arra kevesen képesek. Hosszú utunknak még mindig csak az elején járunk, és férfiasan be kell vallanom, nekem sokszor többet kell tanulnom hétről hétre mint a lányoknak, de boldog vagyok, hogy ezt csinálhatom, ezekkel a lányokkal, ezzel a csapattal. Életem egyik legszebb éve áll mögöttem, és jó belegondolni, hogy csak rajtunk múlik mennyi ilyen lesz még! Remélem, hogy minden év áprilisában ugyanezt írhatom le, és csak a cím első szavát kell megváltoztatnom. Köszönöm szépen azt a sok élményt, amit kaptam tőletek az elmúlt egy évben! Voltak természetesen rossz dolgok is, de azokból is rengeteget tanultunk, és ez talán elkerülhetetlen volt. Látom azonban az utunkat, látom a céljainkat, és egyre csak megyünk és megyünk feléjük megállíthatatlanul, együtt az utolsó sípszóig!

Hajrá lányok, hajrá BEAC!