A női nagypályás Budapest Kupa 2016-os kiírásának első fordulójában elért bravúros győzelmünkkel bejutottunk a legjobb nyolc közé, ahol a sors úgy hozta, lehetőséget kaptunk, hogy megmérkőzzünk az Újpest második csapatával. Ez az együttes ugyan jelenleg a női BLSZ nagypályás bajnokságban szerepel, tehát terveink szerint hamarosan bajnoki ellenfeleink lesznek, ám tavaly, amikor a negyedik kerületiek első csapata még az NB I-ben szerepelt, akkor mostani ellenfelünk keretének nagy része együtt állt helyt hétről hétre az NB II-ben. Ráadásul itt már két mérkőzésen dőltek el a dolgok, így kétszer kilencven perc lehetőségünk volt a bizonyításra. Ennek a két mérkőzésnek pedig minden egyes perce komoly tanulópénz volt a számunkra. Bár mentálisan nagyon erőssé tette a csapatot a hidegkúti siker, és nagyon jól sikerült a ráhangolódás a következő kihívásra, komolyan elhitték a játékosok és a stáb is, hogy meglephetjük jóval rutinosabb és magasabban jegyzett ellenfelünket, ennek tükrében az első meccs egy picit csalódást keltő lehetett (a mérkőzés képét és a körülményeket ismerve, valamint utólag a többi eredményt látva már egyáltalán nem az...). A visszavágón ellenben ismét nagyot mentünk, és megmutattuk, miért is vagyunk annyira jó és egységes csapat, tele lehetőséggel! A száraz tények: BEAC Hiúzok - Újpesti TE 0-8, 0-1, összesítésben 0-9. Nézzük azonban meg, mi van emögött a két meccs mögött, avagy zöldek a lilák ellen két felvonásban!

Az első mérkőzésre február 27-én szombaton került sor, az újpesti Bánka Kristóf Sportközpontban. Bár az első találkozón mi voltunk a pályaválasztók (ennek az idegenben lőtt gólok szempontjából lehetett volna szerepe), az ellenfelünkkel való megegyezés értelmében mindkét meccset az újpesti pályán játszottuk le. Szerencsénk volt az időjárással, felhőtlen, napsütéses, kellemes nap fogadta a csapatokat. Mindannyian, játékosok és edzők nagyon-nagyon sokat készültünk erre a napra, hogy egy az eddig megszokottnál is jobb erőkből álló, neves ellenfél ellen mutathassuk meg, mit is tudunk, hol is tartunk. Ráadásul lányaink zöld mezben léptek pályára a lilák otthonában - pikáns választás... Ha pedig ez nem lenne elég, mind vezetőedzőnknek, mind másodedzőnknek különleges pillanat volt az újpestiek ellen vezényelni a Hiúzokat, előbbinek újpesti, utóbbinak ferencvárosi kötődése miatt... Nagyon fontos volt tehát, hogy mindenki kihozza magából a maximumot, de ezzel nem is volt gond. Lányaink elszántan és koncentráltan készültek, az előző fordulóból merített önbizalom, és az önmagunkba vetett hit miatt pedig tényleg elhittük, hogy van esélyünk meglepni az Újpestet. Egyáltalán nem voltunk elszállva, de egészséges önbizalommal készültünk a meccsre.

Ahol aztán a bemelegítés, és a pályára vonulás után nagyon hamar visszarántottak minket a valóságba... Ellenfelünk nagy elánnal esett nekünk, és az is látszott, hogy még tanulnunk kell a nagypályát... Nem voltunk hozzászokva, hogy gyors játékosaik elmennek a szélen, és onnan pontosan adnak középre, és ennek a levédekezése is más feladat, mint kispályán, vagy háromnegyed-pályán (ahol azért lehet már erre készülni). Kicsit be is ragadtunk a rajtnál, lassan vettük fel a lilák tempóját, egy jobbszélen való megindulás és beadás után pedig már nem egészen két perc elteltével a hazai pályán játszó "vendégeknél" volt az előny. A gól nem fogott meg minket, sőt, felrázta a csapatot, akik szépen lassan felvették a meccs ritmusát. Ahogy az várható volt, az Újpest jelentősen többet birtokolta a labdát, és próbált nyomást gyakorolni ránk, de védelmünk egyrészt a helyén volt, másrészt kontrákból a széleken veszélyesek tudtunk lenni, kár, hogy egy megindulásunkat sem tudtuk végül góllal befejezni. A félidő közepén ellenfelünk megduplázta előnyét, ráadásul egy buta hiba miatt összehozott tizenegyesből, de mindössze kétgólos hátrányban vonulhattunk szünetre, amivel még semmi nem dőlt el. 

A második félidő aztán sajnos több okból sem alakult úgy, ahogy azt elterveztük... Mindenképpen gólt akartunk szerezni, hogy szorossá és izgalmassá tegyük a párharcot, ennek érdekében pedig több helyen is frissítettünk a szünetben. Ellenfelünk bő tíz perc elteltével meglőtte a harmadikat is, de majd' egy óra elteltével továbbra is jól tartottuk magunkat, nem tudtak összeroppantani. Ráadásul alig tíz perccel később ziccerben léphettünk ki, azonban nem sikerült értékesíteni az ordító helyzetet, a kapufa kisegítette az újpesti hálóőrt. Hejj, ha a 70. percben 3-1, talán minden egészen máshogy alakul... De nincs ha, volt viszont újabb jogos tizenegyes, és négygólos hazai előny. Ráadásul a hiányzó kapusainkat újfent helyettesítő Tomasovszky Anna csúnyán megsérült, meghúzta a lábát, és nem volt kire cserélnünk, így az utolsó 15-20 percben lényegében teljesen ki volt szolgáltatva a támadóknak, esélye sem volt elvetődni, még a kirúgásokat is nehezére esett elvégezni a fájdalomtól... Ennek következtében is, valamint a fáradtság miatt is (tanulni kell még a 90 perces nagypályás meccseket), végül sajnálatos módon megszórtak minket... A 76. és a 89. perc között 13 perc alatt kaptunk még négy gólt, így a vége 8-0 lett, a bravúros továbbjutásról szőtt álmaink pedig szertefoszlottak... 

Fontos azonban kiemelni, hogy egyrészt minden pályára lépő játékosunk óriásit küzdött, és kihozta magából a maximumot, másrészt a sajnálatos sérülés is csúnyán elrontotta a meccs végét, így, bár érthető volt a lányok csalódottsága, hiszen tényleg hittünk benne, hogy sikerülhet, azért megvoltak az alapjaink arra, hogy feldolgozzuk az indokolatlanul súlyosra sikerült vereséget... Másfelől pedig nem is lehet nekimenni a legnagyobb ellenféllel szemben sem úgy egy párharcnak, hogy nem hiszünk teljes szívünkből a sikerben. Csak így léphetünk egyre feljebb és feljebb... A többi eredmény tükrében pedig (Astra-Monor 0-6, Kelen-Fortuna 11-2, Metis-Inter 04 14-0...) nem is kirívóan súlyos ez a nyolcas, itt már nagyon kijött a különbség a rutinos BLSZ élcsapatok és a feltörekvők között...

Négy nappal később, szerda este a visszavágón tehát a becsületünk volt a tét, és az, hogy bebizonyítsuk az Újpest, a BLSZ és mindenki számára, hogy reálisan nincs nyolc gól a két csapat között... Ráadásul villanyfényes derbit vívhattunk, a hangulat remek volt, minden adott volt egy jó mérkőzéshez. A kapuba pedig visszatérhetett Móczi, így Anna már eredeti posztján, a mezőnyben lehetett a csapat segítségére. A lányok is tanultak az első meccsből, jó ritmusban álltunk bele a küzdelembe, és átvészeltük az első percek rohamait. Sőt, többet tudtuk megtartani a labdát, mint szombaton, és kontrákból igen veszélyes helyzeteink is voltak. A lilák rohamoztak, támadtak, próbálkoztak, és fél óra elteltével a vezetést is megszerezték, a rosszmájúak pedig mondhatnák, hogy a nagy előny miatt biztosan nem hajtottak úgy, de aki látta a meccset, az pontosan tudja: nem azért nem lőttek többet, mert nem akartak, hanem mert nem tudtak. A védelmünk nagyot harcolt, remekül zártunk vissza, a széleken keményen tartottuk a gyors rohamokat, a kapuban pedig Móczi magabiztosan védett, egy alkalommal egy ziccert is kiszedett lehetetlen módon, a levegőben úszva. Jó volt nézni a csapatot, sőt, a második félidőben kétszer is meglehetett volna a hőn áhított egyenlítés, azonban sajnos ismét kimaradtak a helyzeteink. A vége azonban mindössze 0-1 lett, visszaszereztük tehát a becsületünket, és az önmagunkba vetett hitünket, ami a legfontosabb tétje volt ennek az estének! Jó volt látni a mosolygós arcokat, és azt, hogy újra mindenki azt érezte, a helyes úton járunk, hogy ebben a pozitív hangulatban ért véget a hárommeccsesre nyúló kupakaland. Ez a párharc pedig egy nagyon emlékezetes és nagyon jó tapasztalat lesz, amit mind a tavaszi háromnegyed-pályás bajnokságban, mind jövőre, nagypályán kamatoztathatunk.