Csak 90 perc az élet!

2015. július 19. 22:29 - Mészi

Visszatekintés egy hosszú szezonra

avagy mire volt elég egy év?!

Véget ért a csapatunk történetének első teljes szezonja! Érdemes visszatekinteni, az elmúlt egy évre, és néhány villanással felidézni a meghatározó pillanatokat. Megnézni melyek voltak azok a mérföldkövek amelyeket leraktunk, hogy az utunk elvezessen a céljainkhoz.

A csapat tavaly májusi megalakulása után egy rövid edzési időszak következett, majd a nyári programokat követően, szeptemberben elkezdődött a nagy munka. Ekkor kellett azt végiggondolnunk, hogy hova szeretnénk elérni egy év alatt. A keretünk akikkel nekivágtunk ennek az útnak többnyire kezdőkből állt. Azokból akikkel elkezdtük a felkészülést 2014 szeptemberében, 8-an vannak még a csapatban (és kb. 10 ember morzsolódott le azóta abból a csapatból), és belőlük egy embernek voltak korábbi focis tapasztalatai azaz, egy ember edzett korábban női csapatnál szervezett keretek formájában. A többiek csak iskolai tesi órákon, vagy barátokkal való focizásban voltak kapcsolatban a labdával. A feladat nem ígérkezett könnyűnek, hiszen a játék alapjait kellett megtanítani először. Tudtuk, hogy ha egy év múlva nagy pályás vagy 3/4-ed pályás bajnokságban akarunk indulni, akkor egy év alatt nem lehet mindazt megtanítani, amit a versenytársaink játékosai évek óta gyakorolnak vagy megtanultak. Abban is biztosak voltunk, hogy nem a pofozógép szerepét kívánjuk betölteni egy nagy pályás bajnokságban. Egy év alatt sok mindent meg lehet tanulni, csak a résztvevők, szorgalmán és alázatán múlik elsősorban, de meccs rutint szerezni már hosszabb időbe telik. Ezért állapítottuk meg, hogy egy év alatt annyi meccset kell belezsúfolnunk a programunkba amennyit csak lehetséges. Büszkén mondhatom ez olyannyira sikerült, hogy az évadban kb. 3 olyan hét volt amikor nem játszottunk egy meccset sem. Átlagosan 2,75 mérkőzést játszottunk hetente. Persze ez így elég idétlenül hangzik, és benne van az is, hogy egy nap több meccset játszottunk, meg a 2*20 perces meg a 2*10 perces meccs is ugyanúgy benne van. Összesen ebből kijön, hogy 110 mérkőzést játszottunk. Ezzel biztosan az ország legaktívabb női csapatai között vagyunk azok közül akik nem indultak semmilyen szövetségi bajnokságban. Persze ez nem jelenti azt, hogy a lányok mostantól rutinos focistának számítanának, de azt igen, hogy egy év alatt mindent megtettünk ami tőlünk telt, hogy a lehető legtöbb tapasztalatot megszerezzük. A lányok megtanultak veszíteni, és azt is tudják milyen nyerni. Tudják milyen az utolsó pillanatban elveszíteni egy meccset és azt is, milyen vesztes helyzetből megfordítani.

Első ilyen tapasztalatunk a Lágymányosi bajnokság volt, amely egy férfi egyetemi bajnokság. Egy kezdő csapatot kiküldeni fiúk ellen elég nagy merészség, de a lányok bátran és örömmel vállalták, ami már sejtette, hogy bizony nem fognak megijedni a nagy tehertől. Elmondható, hogy olyan tudás és sebességbeli különbség volt, amely olykor-olykor nyomasztóvá vált, és a bajnokság végére már a lányok is örültek, hogy vége lett, de mégis sok tapasztalatot adott.
vagott.jpg
Októberben már egy induló női bajnokságban is részt vehettünk amit nagyon vártunk, hogy "saját közegben "is kipróbálhassunk magunkat. Ez volt az Ac Villám női ligája. Sajnos nem fejeződött be ez a bajnokság, a téli ünnepek alatt elhaltak a szervezések. Éppen aktuálisan a harmadik helyen álltunk, és matematikai esély is volt a dobogó legfelső fokára is, ezért sajnálattal vettünk tudomásul, hogy nem folytatódott, de mindenesetre ezzel is egy újabb lépcsőfokot sikerült teljesíteni. Ezzel párhuzamosan az "Ex tanuló" téli bajnokságában is pályára léptünk két hetente, ahol egy nagyon erős mezőny jött össze, így a mi kezdő csapatunktól minden eredmény nagy szó lehetett, és végül is nem lettünk utolsók. Ez elfogadható eredmény abban az esetben ha az ellenfeleink, mind több éve működő és játszó csapatok, plusz a blsz és 3/4-ed pályás női együttesekből kerültek ki. 10956587_935018856528528_1603802074817712409_n.jpgA tél egy újabb műfajt is tartogatott számunkra, ez pedig a cageball volt. Ebben a bajnokságban sajnos nem sikerült egyszer sem győznünk, hiszen a 3 a 3 elleni ketrecben minden olyan tulajdonság amiben mi még a többi csapat mögött vagyunk  sokszorosára nő. Azonban tapasztalatban ez sem okozott hiányt. Tavasszal elindult az Ex tanuló bajnokság tavaszi-őszi sorozata is, ami félidejénél tart, itt 4. helyen állunk. Ez megint csak nem lenne rossz eredmény, hiszen az első három helyezett csapat jóval előttünk tart tudásban és tapasztalatban, és már a pont előnyük is behozhatatlan, de a mögöttünk lévő két riválist reálisan magunk mögött tudjuk tartani! Ezzel végére értünk a bajnokságaink sorának.10847799_875326275831120_3839197846422166629_n.jpg

Tekintsük át nagy vonalakban a tornákat és kupákat amelyeken részt vettünk. 12 ilyen eseményen jártunk, de el kell mondanom, minden egyes alkalomért amit ütközés miatt ki kellett hagynunk, fájt a szívünk. Természetesen van egy teljesítő képességünk nekünk is, nem lehettünk ott mindenhol, de igyekeztünk minden meghívásnak eleget tenni, ami irányunkba jött. Ezúton is köszönjük az összes női torna szervezőinek, hogy ilyen aktívan tesznek a női fociért, és, hogy ránk is gondoltak amikor meghívtak minket.

Az őszi félévben két tornára jutottunk el, és ott a tapasztalatszerzés volt a legfontosabb, az eredmény reálisan az utolsó hely volt. Idén februárban már a jelei is megmutatkoztak annak, hogy fejlődünk, mert Lajosmizsén egy 8 csapatos tornán, már az 5. helyet sikerült megszereznünk, a későbbi győztes dabasi csapattól kaptunk csak ki. 101_0107.JPGItt több magasabb osztályban játszó aktív csapat vett részt melyek közül többen is mögénk kerültek, amit már nyugodtan könyvelhetünk el eredményként. A következő lépcsőfokot május elsején Gödön léptük meg, ahol egy öt csapatos tornán második helyet szereztük meg, vagyis az első dobogós helyezésünk is megvolt! 11187213_952834098080337_8854000922118879865_o.jpg Rá egy hétre csapatunk történetének első tornagyőzelmét is sikerült megszereznünk a Mányoki úton! Egy évvel a megalakulás után elértünk erre a várva várt pontra! Ezt a jó teljesítményt ugyanitt egy hónappal később is sikerült megismételni, azaz megvédtük a címünket. 11401294_974140069283073_4452471352819798727_n.jpgTöbb tornán is részt vettünk ezután, de amit külön kiemelnék az a Dunakiliti 2 napos torna lenne, amelyen az ország női focijának egy üde színfoltját ismertük meg ragyogó környezetben. Itt a közép mezőnyben végeztünk, aminél nagyobb terveink voltak, de így is emlékezetes volt számunkra

10996031_965129066860157_3148125097970784725_o.jpg

Látható, hogy az utolsó és az első helyek között minden utat megjártunk, de persze meg kell említeni, hogy az igazi nagy trófeák erős csapatok ellen még előttünk állnak. Most már a következő lépcsőfok nem lehet más, mint az őszi 3\4-ed pályás bajnokság mellett minden olyan tornán vagy kispályás bajnokságban ahol elindulunk, lehetőleg az első négyben, vagy dobogón végezzünk, a gyengébb tornákon pedig az első helyért hajtsunk. Hogy mire fogunk menni a nagy pályán az már egy más kérdés, amiről egy külön posztban fogok értekezni a bajnokság előtt. 

Ha a fiúk elleni meccseket, illetve a cageball-t leszámítjuk, akkor a mérkőzésenkénti gólátlagunk 1,08. Nagy pályán ez nem biztos, hogy rossz lenne első évben, de kis pályán nem túl acélos eredmény. Persze nézhetjük ezt is a pozitív oldaláról, hogy átlagban mindig rúgtunk legalább egy gólt. Visszanézve az összecsapásainkat azonban azt kell mondjam, igen gólszegények voltunk a meccseinken, ami nem mindig a helyzeteink kevés számával volt magyarázható, sokkal inkább a támadásbefejezés hatékonyságának elégtelenségével. Magyarán mondva rengeteg helyzetet hagytunk ki. A kapott góljaink száma átlagban 2,2. Ez vállalható, bár ez az átlag és azért nagy a szórás az erős és gyenge ellenfelek ellen.

A mérkőzéseink megoszlása a férfi bajnokság, és a cageball nélkül 24 győzelem és 12 döntetlen mellett 40 vereség áll. Azaz 36-szor nem kaptunk ki, 40 mérkőzés veresége mellett, Ez kezdő csapattól első évében nem rossz teljesítmény, és bizony nem fukarkodtunk a nehéz ellenfelek elleni kiállással.

A különböző tornákon, kupákon három esetben is elhoztuk a legjobb kapusnak járó díjat ami azt mutatja kapusfronton nem állunk rosszul. Ha ehhez még hozzáveszem, hogy ez a három díj három különböző embert takar, akkor meg pláne! Egy ízben a torna gólkirálynői címét is sikerült bezsebelni. Ha már gólok, akkor a cageball bajnokság házi gólkirálynője Galló Ramóna játékosunk lett, míg a "normál" mérkőzések házi gólkirálynője Meggyesfalvi Enikő lett. A legtöbb összecsapást Zágonyi Csilla hozta, összesen 94-et! Az Év Játékosának kapusunkat Kalácska Szilviát, és a csapatkapitányunkat Zágonyi Csillát választottam.

A játékoskeret alakulása az év közben szépen lassan növekedett. Volt fluktuáció, és lemorzsolódás, ahogy azt sejteni lehetett. A kezdetek után tavaly szeptemberben volt egy nagy csatlakozási hullám, majd az őszi félév során néhány játékos érkezett még, és a télen köszönt el tőlünk jó pár olyan játékos akik elkezdték még a csapat alakulásakor velünk a focit. Idén tavasszal volt egy újabb nagyobb csatlakozási hullám, és így alakult ki most az a kb. 20 fős keret akikre számíthatunk majd az ősz folyamán a 3\4-ed pályás bajnokság során. Természetesen sosem elég, azért folytatjuk a toborzást, így kapuink bármikor nyitva állnak.

A számokon átugorva nagyon sok meccsen vagyunk túl, számtalan elemzést és beszámolót írtunk meg, leírtuk az érzéseinket, a gondolatainkat sok negatív és pozitív dolgon vagyunk túl, és annyi minden történt egy év alatt, hogy nehéz lenne mindent leírni. Mégis olyan, mintha csak tegnap történt volna minden. Sikerült az alapokat lerakni, kereteket meghatározni, az erkölcsi és hozzáállásbeli minimumokat és szabályokat megalkotni, elfogadtatni. Egyszóval egyfajta klub kultúra alapjait létrehozni. Talán ez hiányzik a legjobban a mai magyar labdarúgásból. Az elkövetkezendő év arról kell szóljon, hogy egy saját játékstílust alakítsunk ki, és azt gyakoroljuk be olyan jól, ahogy csak időnkből, erőnkből, tehetségünkből telik! Ehhez szükség volt az alapokra, a keretekre, mert csak ezekre lehet építkezni, és mi szeretnénk szépen fokról fokra haladni. Ez garantálja, hogy szépen lassan egyre feljebb jussunk. Nagy terveink és céljaink vannak, de ehhez megfontoltnak és türelmesnek kell lennünk, és csak úgy léphetünk feljebb, ha mindeközben nem adjuk fel az elveinket.

11148509_963602957003451_4662677783724216514_n.jpg

A részletes adatbankot itt nézhetitek meg.

Szólj hozzá!
2015. június 30. 19:57 - Mészi

HBF szezonzáró kupa

brutális visszalépés

Az alcímben szereplő szóösszetétel nem a tornáról való utolsó pillanatban történt távolmaradást jelenti, sokkal inkább az utóbbi időben elért eredményeinkhez és játékunkhoz képest való visszalépést. Nagy reményekkel vágtam neki ennek a tornának, és hatalmas csalódás lett a vége. Mint edzőnek fontos, hogy az okokat észrevegyem, de a konklúzió előtt lássuk az eredményeket.

Első mérkőzésünkön a Buják ellen joggal bíztam abban, hogy sikerül nekik visszavágni a néhány héttel ezelőtti vereségért, ami számunkra a búcsút jelentette a csoportból való továbbjutás helyett a korábbi HBF tornán. A mostani mérkőzés hasonlóan izgalmasra sikeredett, és megint egy góllal sikerült kikapni. (1:0) Már ezen az első mérkőzésen éreztem, hogy valami nincs rendben. A vereség egyszersmind azt is jelentette, hogy az utolsó meccsen a Police ellen kell pontot hozni, ami nem könnyű feladat. (Mint utóbb kiderült ők nyerték a tornát).

A második mérkőzésen a Pinkbull csapata következett akiknek szintén volt mit törlesztenünk, a téli cageball bajnokságban elszenvedett két vereségért. A Pest megyei 3/4-ed pályás bajnokság egyik csapata ellen az is kérdés volt, mire jutunk egy olyan ellenféllel akivel jó eséllyel már találkozni fogunk ősszel a Budapesti 3/4-ed pályás bajnokságban. Az eredmény 0:0 lett, és sajnos ezen a mérkőzésen is látszott, hogy bár voltak helyzeteink, de nem igazán volt benne a gól a játékunkban.

11705541_790295911083674_2598860570063211348_o.jpg

A harmadik mérkőzésen a Police ellen már csak a győzelem érhetett továbbjutást, de még akkor is számolgatni kellett volna. Mondanom sem kell, ellenük is volt mit törleszteni a téli cageball bajnokságban elszenvedett súlyos vereségekért. Sajnos nem sikerült a győzelem, mert 2:0-ra kikaptunk, de ha mindennek a jó oldalát nézzük, ez nem rossz eredmény ellenük. Ha a rossz oldalát nézzük, akkor sokkal nagyobb arányú is lehetett volna a vereség, ha komolyabban a gázra lépnek.

Ezzel az eredmény sorral a csoport utolsó helyén végeztünk, ami számomra hatalmas csalódás, és ami a legrosszabb ezt nem tudtam leplezni, már az első mérkőzés után sem.

A helyosztók első mérkőzésén a Reklám Press Skorpió csapata ellen (az előző torna ezüstérmese), kellett bizonyítanunk, akik megmutatták micsoda sebességbeli különbség van a két csapat között. Lefutsaloztak minket! A vége 3:0.

10258849_790296644416934_2701438087838999326_o.jpg

A második helyosztó mérkőzésen a Kormányőr csapata ellen zárhattuk le a tornát, akik ellen eddig még nem mérkőztünk meg. Sajnos ez is csak a hattyúdalra volt elég. Az eredmény 3:1, legalább sikerült a becsületgólt belőnünk.

Ezen a napon, lassúak voltunk, körülményesek, enerváltak. Azóta megbeszéltük ezt, és azt kell mondjam, egy ilyen hosszú szezon után, ahol több mint 100 meccset játszottunk, mindenki fáradt volt. Már sokan fejben nem voltak itt, pihenésre , nyaralásra vágytak, így a vizsgák végeztével. Nem tudtunk felpörögni erre a tornára, ami teljesen érthető is. Éppen ezekért nem haragszom a lányokra, azonban a pocsék játék mellett nem lehet csak úgy elmenni, de ezért mint edző nekem kell vállalnom a felelősséget. Vannak rossz napok amikor semmi nem sikerül, ez most ilyen volt. Ebből is tanultunk.

Fotók: HBF csapat

Címkék: Kupák tornák
Szólj hozzá!
2015. június 26. 21:51 - Mészi

I. ELTE Barátság Kupa

avagy ELTE-s lányok a pályán

Egy hónappal ezelőtt vetettem fel a BEAC női futsal csapat edzőjének először azt, hogy mi lenne, ha csinálnák a női csapatoknak egy mini kupát, amolyan hagyományteremtő jelleggel. Tetszett neki az ötlet, ami meg is valósult. Tegnap este a BEAC csarnokában gyülekezett az esti órákba a 4 csapat. Az NB1-ben szereplő futsal csapat, a már 5 éve működő kispályás csapat a NapkELTE, és a főként régi futsalosokból álló Wild Angels formáció. Mellettük mi a „nagypályás” csapat készültünk erre a megmérettetésre, mint a legfiatalabbak. A bemelegítés során abban állapodtunk meg, hogy minden meccs előtt a két részt vevő fél, megbeszéli, éppen milyen szabályoknak megfelelően játsszák le a összecsapásokat, hiszen más-más környezetben szoktuk mérkőzéseinket játszani. A futsalosok készségesek voltak, amikor embert kellett átadni, hiszen a Wild Angels mezőnyben, míg mi kapuban voltunk foghíjasok.

Az első meccsünket a NapkELTE ellen játszottuk. 5+1-ben, normál 5-ös labdával zajlott az összecsapás. A mérkőzés a szokásosnál nagyobb iramba zajlott, aminek én nagyon örültem, de őszintén bevallva meg is lepődtem ezen kicsit. Nagy harc folyt a pályán, végig nyílt volt a mérkőzés, majd a végén egy szerencsés góllal sikerült nyernünk. Mi 11 mezőnyjátékossal érkeztünk, akik között új emberek is voltak, és sokan akadtak olyanok a pályán, akik most találkoztak először. Az összeszokottság hiánya rá is nyomta a bélyegét erre a meccsre. A végén meg volt a győzelem, ami a lényeg, de azt nem gondoltam, hogy ennyire izgalmas lesz. Az ilyen kiélezett meccsek azonban sok tapasztalatot adhatnak, így utólag azt mondom, jó, hogy így alakult.

A második mérkőzés a futsalosokkal zajlott, futsal labdával és 4+1-ben. Ezt a mérkőzést vártam a legjobban, hiszen velük még soha nem játszottunk, és minket sem láttak még soha játszani. A végeredmény 2:0 lett (nem nekünk), amivel, mint számszerű eredmény nem lehetek elégedetlen. Azonban látszott, hogy nem hajtották ki magukat, és mi még így is csak futottunk a labda után. A futsal egy kicsit más, és nyilván egy nb1-es csapat is még más kávéház nekünk, ezért nem is vagyok utólag sem elégedetlen és örülök, hogy a lányok belekóstoltak egy más sebességi fokozatba is.

A harmadik mérkőzés a Wild Angels csapata ellen zajlott, ahol a képzeletbeli dobogó második helyének sorsáról kellett döntenünk. Joggal bíztam a győzelemben, hiszem már sikerült őket korábban is felülmúlni, és erős sorral érkeztünk meg a mérkőzésre. Ennek ellenére a siker az övék lett, mert 1:0-ra lehozták a meccset. Döntetlennél már mi örülhettünk volna, azonban bár hiába voltak helyzeteink, a jó befejezés rendre hibázott.

Azt hiszem jól és izgalmasan telt ez az este, örülök, hogy az ötletből valóság lett és remélem, ezentúl minden szezon végén tudunk egymással találkozni. A végén, azonban ahogy a lányaimnak is elmondtam, nem tudtam felhőtlenül örülni, mert csalódott vagyok az eredmény miatt. Úgy érzem fejlődtünk annyit az elmúlt időben, hogy a második helyre jó eséllyel pályázunk, és egy ilyen torna előtt nyíltan kimondjuk ezt célként. Ez most nem jött össze... Ez egy baráti torna volt ahol az eredmény másodlagos (bár számomra ismeretlen ez a fogalom a sportban), ami ennek megfelelően jó hangulatban telt. Jövőre veletek ugyanitt!

vagott_1.jpg

Eredmények:

ELTE-BEAC Hiúzok - NapkELTE = 1:0, gól: Gál

ELTE-BEAC Futsal - Wild Angels = 2:0

Wild Angels - NapkELTE = 0:0

ELTE-BEAC Hiúzok - ELTE-BEAC Futsal = 0:2

ELTE-BEAC Futsal - NapkELTE = 5:0

ELTE-BEAC Hiúzok - Wild Angels = 0:1

**************

1. ELTE-BEAC Futsal 9 pont
2. Wild Angels 4 pont
3. ELTE-BEAC Hiúzok 3 pont
4. NapkELTE 1 pont

 

Szólj hozzá!
2015. június 25. 15:49 - boldizsarmarci

Dunakiliti után...

A hősies küzdelem diadala, avagy túl az első kétnapos tornán a Hiúzok

hiuzok_kiliti.jpg

A csapat megalakulása óta eltelt bő egy év alatt fáradhatatlanul megvívott mérkőzések, a különböző kispályás bajnokságok és hétvégi egynapos tornák, kupák után, mintegy az eddigiek megkoronázásaként, benevezett a Dunakilitiben megrendezésre került IV. Dunakiliti Női Kétnapos Tornára az ELTE-BEAC Hiúzok csapata. Az indulás több szempontból is hasznosnak tűnt: egyrészt, a nagyszámú résztvevő miatt újabb csapatokat, játékosokat, jövőbeli ellenfeleket, már a háromnegyed- valamint a nagypályára is tekintettel lehetséges edzőpartnereket ismerhettünk meg. Másrészt a csapatnak még soha nem kellett zsinórban két napot végig játékkal töltve, ennyire intenzív terhelés mellett egyhuzamban koncentrálva szerepelnie, nem beszélve az összezártsággal, az otthoni kényelemtől eltérő szállás- és pihenési körülményekkel járó kihívásokról. Ezek a bizonyos körülmények pedig terveink szerint kiváló csapatépítővé is tehették a tornát, mind fizikálisan, mind mentálisan, a csapategységet, és az egyéni képességeket illetően egyaránt. Végül, de nem utolsó sorban lejátszhattuk csapatunk 100. mérkőzését, és belőhettük 100. gólunkat is hivatalos meccsen!

Tovább
3 komment
2015. június 06. 14:46 - Mészi

Ex Tanuló tavaszi-őszi

11-12. forduló

Szombaton ex tanulóztunk!

3 vereség jött össze, három erős ellenféllel szemben. Szám szerint, BRSE ellen 6:2, VPG ellen, 1:0, Veszta ellen 6:0-ra.

A tegnapi nap jó lecke volt sokaknak, hiszen egy új időjárási körülményben kellett kipróbálni magunkat. A kánikulában. Nos ez rá is nyomta a bélyegét a napra. 2 cserénk volt, ami normál körülmények között sem megfelelő, de így végezetesen kevés. Akik ott voltak azok remekül küzdöttek, le a kalappal előttük, nagyon jó volt látni ahogy hajtanak! Ezt várom el, ezért jó ezt csinálni, így érdemes! A VPG ellen egy buta góllal kaptunk csak ki, nagyon közel voltunk hozzájuk, pedig ők erős csapat, 4:2.re verték a BRSE-t tegnap. A másik két csapat is még nagy falat, de az első meccsen a BRSE ellen sokáig partiban voltunk. A Veszta elleni harmadik meccsre sajnos, már a fáradság a tűző napon betett! Sok volt a sérülés, falt, és kemény belemenés. Ezt is részben a meleg számlájára lehet írni, nagyon nehezen lehetett már koncentrálni. Sokan a végére már húzták a lábukat! Mégis jó volt látni a küzdelmet. Szomorú vagyok a három vereségért, de nincs szégyenkezni valónk.

Címkék: Ex Tanuló
Szólj hozzá!
2015. május 25. 14:35 - Mészi

HBF Pünkösdi kupa

Pünkösd hétfőn a HBF női tornáján vettünk részt! Sajnos az idő nem volt kegyes hozzánk, végig esőben kellett játszani.

Nézzük az eredményeket: Első meccsen 1:0 az RTK ellen. Kármi rúgta a gólt. Második meccsen a kelen fehér csapata ellen 1:0, Bea a gólszerző. Majd a Gyulai Amazonoktól 4:0-ra kaptunk ki. A SZAC-ot 3:0-ra vertük. Dorka, Ancsi, Cofi a gólszerzők. Végül a buják ellen 3:2-es vereség, Bea két góljával.

Ezzel az eredmények a csoport harmadik helyén végeztünk, és nem jutottunk tovább. Az első kettő ment tovább. Ezek a rövid tények. Még annyi, hogy így 9 meccses veretlenségi szériát sikerült felállítani, ami igen szép.

Az utolsó meccsen 3:2-es vereségben sok keserűség volt, mert győzelem esetén mi jutottunk volna tovább. Azonban most már, hogy kicsit leülepedett bennem a dolog és a nap is kisütött, úgy érzem, hogy ez a torna jó volt. Azért gondolom így mert sikerült rögtön győzelemmel kezdeni, egy erősebb csapat ellen! Három meccset nyertünk, azaz többet mint amennyit vesztettünk, és már pozitív a mérleg. Nem volt még olyan rég amikor ez nagyon nem így volt. Ami igazán tetszett, hogy nagyon sok szép támadást sikerült vezetnünk, nagyon látványosan is tudtunk játszani, jó volt nézni. Ami a legjobban tetszett, hogy minden meccsen nagyon hajtottatok, nem adtátok fel még 4:0-ál sem. Számomra ez az igazi győzelem! Az a küzdelem amit bemutattatok. Két erősebb csapat ellen kaptunk ki, a Buják ellen ráadásul partiban voltunk, a végén nagyon látványosan húzták már az időt.

Nagyon örömteli volt látni, hogy ilyen sokan ott voltatok, 13-n, a csapat nagyobbik része! 13-an Pünkösd hétfőn azt választottátok, hogy a csapattal együtt küzdötök egy sikerért! Ez számomra már felér egy torna győzelemmel!

11148509_963602957003451_4662677783724216514_n.jpg

 

11288984_963773910319689_7860918470600416646_o.jpg

Címkék: Kupák tornák
Szólj hozzá!
2015. május 24. 14:28 - Mészi

Ex Tanuló tavaszi-őszi bajnokság

9-10. forduló

Tegnap az ex tanuló bajnokság aktuális fordulójában két riválisunkkal találkoztunk! Szerencsére sikerült mindkét találkozót megnyerni, amivel így 7 mérkőzés óta tart a veretlenségünk! Az első meccsen a NapkELTE csapatát 4:0-ra sikerült felülmúlnunk. Cofi mesterhármast jegyzett, míg Kármen rúgott még gólt. A mérkőzésen az ellenfél kapusát két perce állították ki az egyik szituációnál, amit sikerült kihasználnunk és gólt szerezni. A NapkELTE csapatának nem volt cseréje, ami nagyban befolyásolta a mérkőzést. Az ELTE-s "el classico" így döntetlenre áll, 2-1-2 a győzelmek, döntetlenek, vereségek aránya a két csapat között!

A második meccsen a Wild Angels csapatával mérkőztünk meg, ahol szintén sok ELTE-s szerepel, tehát ez a forduló igazi házi rangadót hozott. 2:0-ra is vezettünk már amikor az ellenfél még visszajött a meccsbe, de a végén Sziszi egy bravúros fejes góllal behozta nekünk a meccset, míg rögtön rá Cofi biztosította be a meccset még a lefújás előtt! Cofinak szintén a harmadik gólja volt ez, így ő ezt a fordulót 6 góllal tudta le.

Gratulálok a csapatnak és hétfőn folytathatjuk a jó szereplést!

Címkék: Ex Tanuló
Szólj hozzá!
Csak 90 perc az élet!
süti beállítások módosítása