Csak 90 perc az élet!

2015. február 27. 22:22 - Mészi

Ex Tanuló téli bajnokság

11. forduló és rájátszás

Az utolsó fordulóban az MKB csapata ellen, már úgy léptünk pályára, hogy nem tudunk az utolsó előtti helyről feljebb lépni, azonban a mögöttünk lévő Rafinitnek még volt matematikai esélye megelőzni minket. Nehéz mérkőzésre számítottam, hiszen az ellenfelünknek még számíthatott a győzelem. Nagy meglepetésre eléggé sima lett a mérkőzés és Enikő hihetetlen teljesítménye 4 gólt hozott nekünk, amivel magabiztosan nyertünk. Sikerült győzelemmel zárni a sorozatot, ami nagyon jót tett a hangulatnak. A rájátszásban a Rafinit ellen már tét nélküli volt a mérkőzés, mert győzelem esetén sem sikerült volna nekik elénk kerülni, azonban a végeredmény 1:1-es döntetlen lett, amivel megismételtük az egy fordulóval ezelőtti kimenetelt.

Összességében felemás érzéseim vannak evvel a bajnoksággal kapcsolatban. Előzetesen azt a célt tűztem ki, hogy az első 10-be kerüljünk be, ez végül nem sikerült. Két olyan döntetlenünk volt, ami egy hajszálon múlott, és ha azok megvannak, akkor nagy meglepetést is elérhettünk volna. Azonban egy győzelem mellett három döntetlent sikerült elérni, ami nem rossz eredmény. Nem szabad elfelejteni, hogy mi egy kezdő csapat vagyunk, míg ebben a bajnokságban pedig már régóta együtt játszó rutinos csapatokkal szemben léptünk pályára. Mindezt figyelembe véve nem lehetünk elégedetlenek az eredményünkkel. Legeredményesebb játékosunk Meggyesfalvi Enikő lett 6 találattal.

ex_tanulo_tabella.PNG

Címkék: Ex Tanuló
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://hiuzoknoifoci.blog.hu/api/trackback/id/tr817571210

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Csak 90 perc az élet!
süti beállítások módosítása