Az 5-6. fordulónak igen rossz előjelekkel vágtunk neki, mert karácsony előtt igen gyér volt a létszám a csapatunkban, és két erős ellenféllel kellett szembe néznünk. Mivel egyelőre kondícióban sem tudjuk felvenni a versenyt az ellenfelekkel, ez nem sok jót ígért. Mindössze egy cserével kellett végig játszani a két meccset egymás után, ami rá is nyomta a bélyegét a találkozókra. A bajnokság egyik esélyese ellen, a Vesta ellen is már kijött a különbség, de a Csepel ellen mutatkozott meg csak igazán a fáradság. Ott örülhetünk, hogy a meccs végén nem kaptunk még többet. Ezek a csapatok jóval előrébb járnak nálunk, teljes cseresorral szorosabb meccseket is játszhattunk volna, de ilyen körülmények között ez a realitás.