Túl a bajnokság "első körén", vagyis öt fordulón, csapatunk a hatodik játéknapon Komáromba látogatott. Az első fordulóban mostani vendéglátónk, a Fortuna SE 3-0-s győzelmet aratott ellenünk a Szőnyi úton, akkor azonban lányaink még csak ismerkedtek a bajnokság légkörével. Azóta felvérteződtünk ötmeccsnyi tapasztalattal, nem mellékesen pedig nem hogy vállalható, de egy abszolút újonc számára kifejezetten szép eredményeket szállítottunk. Főleg a toronymagas esélyes, a bajnokságból kiemelkedő Metis elleni, remek játékkal összehozott 1-3 adott okot a bizakodásra. A nyálkás, hideg ködben aztán sajnos a végére lehűltek a kedélyek...

Csapatunk háromnegyed-pályás történetének harmadik, és egyben eddigi leghosszabb idegenbeli túrájára készült, a délelőtt 10 órás meccskezdés, és az emiatt szükséges reggel 7 órás budapesti találkozó pedig nem igazán ízlett senkinek, ahogy a ködös, hideg, amolyan igazi angol időjárás sem. Persze a lányok azt már rég megtanulták, hogy nem foglalkozunk a körülményekkel, mindig, minden helyzetben a maximumot próbáljuk meg kihozni magunkból. Ennek megfelelően bizakodó hangulatban léptünk be a patinás Czibor Zoltán Városi Sporttelep kapuján.

Az első fordulóban annyit már személyesen is megtapasztalhattunk a komáromiakról, hogy rutinos, sok meccset látott, képzett játékosaik vannak, akik masszív, letámadásos védekezésből gyorsan fejlődnek fel támadáshoz, és alakítanak ki veszélyes helyzeteket az ellenfél kapuja előtt. Ez a mostani meccs első félidejében sem volt másképp, jöttek, rohamoztak, és a vezetést is sikerült megszerezniük. A védelmünk néhány szélen indított akció végén kicsit elváltotta magát, de hozzá kell tenni, az esetek többségében remekül álltuk a sarat, lezártuk az utat a szélsőik előtt, és középen is hatékonyan takarítottunk. A kapuban pedig ezúttal Kalácska Sziszi állt, akinek a bekapott gól ellenére volt egy-két remek megmozdulása már az első félidőben is. Az is érződött a megszerzett vezetés ellenére, hogy ellenfelünknek nem ez a legjobb napja, miközben mi sokat fejlődtünk csapatszinten, mezőnyben szépen felvettük a ritmust, és teljesen nyílttá tudtuk tenni a találkozót.

Ami a mieink támadásait illeti, igazi, kapura veszélyes ziccerünk nem adódott, gyors kontrákból próbáltunk az ellenfél védelmi vonala mögé kerülni, valamint az ezúttal is centerposzton a védőkkel nagy harcot vívó Meggyesfalvi Enikőnek volt néhány egyéni megindulása, de ezúttal nem sikerült a kapuba találnia. De ha nem megy akcióból, hát ott a pontrúgás! Főleg nedves, csúszós talajon, amikor könnyedén hibázhatnak a kapusok. Most sem történt másképp: a félidő végén a remek rúgótechnikával rendelkező Tóth Kriszti egy bal oldalon megítélt szabadrúgást szépen tűzött egyből kapura, a bombaerős löket kipattant a kapusról, középen pedig érkezett csapatkapitányunk, Zágonyi Csilla, és egy méterről nem kegyelmezett. Megvolt az egyenlítés, egyben Csilla első bajnoki gólja! 

A fordulás után az első tíz percben továbbra is nagyon szépen tartottuk a tempót a Fortunával, igaz, nekik volt sokkal több helyzetük, de egyrészt kapusunk ekkor még parádézott, másrészt egy-egy kontránk magában rejtette a gólveszélyt. Aztán nem sokkal később jött egy közepesen erős lövés, amit Sziszi sajnos "bevédett". (2-1) Ezután pedig nem volt megállás, ellenfelünk vérszemet kapott, mi pedig elfáradtunk, két cserével nem tudtuk tartani a lépést ezen a kemény belépőkkel tarkított, sérülésektől sem mentes összecsapáson. A futószalagon érkező helyzetekből egyre többet értékesített a Komárom, így a vége 6-1-es hazai siker lett. 

Nem csak azért fájó ez a kudarc, mert elszenvedtük bajnoki történetünk eddigi legsúlyosabb vereségét, hanem azért, mert 50 percig ez egyáltalán nem volt benne a meccsben. Bár helyzetünk alig akadt, de mezőnyben remekül álltuk a sarat. Persze a hibákból tanulni kell, vannak helyzetek, amiket be kell gyakorolni, és nem árt, ha több cserével tudunk kiállni, de ennek a meccsnek talán az a legnagyobb tanulsága, hogy akárhogy is áll a találkozó, legyen bármilyen reménytelennek tűnő is a helyzet, nem csak fizikailag, de fejben és lélekben sem szabad feladni és kiengedni, egészen a végső sípszóig!

Baj persze továbbra sincs, megyünk tovább, mérkőzésről mérkőzésre, edzésről edzésre tanulunk és fejlődünk, a sikerig vérrel (amint ezen a meccsen is láttuk néhány belépő után, néha szó szerint), verejtékkel, néha könnyekkel, és egészen elképesztő mennyiségű munkával kikövezett út vezet!